PL: Kloppnak nem tetszik a Szuperliga, de Gary Neville kirohanása sem

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 09:49
null
Jürgen Klopp a Leeds elleni hétfői bajnoki mérkőzésen (Fotó: AFP)
Szuperliga-ellenes molinót húzó repülőgép, a stadion előtt Liverpool-mezt égető és tiltakozó szurkolók – ezek is „kellékei” voltak a hétfő esti Leeds United–Liverpool (1–1) angol bajnoki mérkőzésnek, és természetesen, mivel a Liverpool is a „szakadár” klubok egyike, a meccset kísérő nyilatkozatokban is szóba került az új labdarúgó-elitliga nagy felzúdulást keltő terve.

 

„Mi tehetné még rosszabbá ezt az évet? Itt a járvány, sok a sérülés, vannak egyéb gondok és most még ez is. Még egy kihívás... de valahogyan ezen is túljutunk majd – kezdte a Szuperliga-problémakör körüljárását Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere a BBC-nek adott nyilatkozatában. – Azt is hallottam, hogy le fogok mondani. Csakhogy minél nehezebb idők jönnek, annál eltökéltebb vagyok a maradást illetően.”

A Leeds játékosai a Bajnokok Ligáját éltető pólóban melegítettek, rajta a BL-logóval és „A futball a szurkolókért van” felirattal. A BBC beszámolója szerint odakészítettek a trikókból a Liverpool öltözőjébe is, ha esetleg a „vörösök” játékosai is csatlakozni akarnának a tiltakozáshoz – ez nem történt meg, sőt a kezdeményezés fel is bosszantotta Kloppot.

Mi a labdarúgócsapatot alkotjuk, büszkén viseljük annak dresszét. A tulajdonosok megegyeztek valakikkel, hoztak egy döntést, pontosan nem tudjuk, milyen megfontolásból. Viszont mi jelenítjük meg a csapatot, így aztán a Leeds szurkolói a mi arcunkba vágták a szidalmaikat, mintha mi hoztuk volna meg a döntést, holott nem mi voltunk” – füstölgött a német menedzser.

Klopp korábban elmondta, és most sem titkolja: nincs oda a Szuperliga tervétől – de az sem tetszik neki, ahogyan Gary Neville a világsajtót bejáró, felháborodott hangú nyilatkozatában beszélt a Liverpoolról.

„Gary Neville szájára vette a »You'll Never Walk Alone«-t. Ezt meg kellene tiltani neki. Az a mi himnuszunk. Nekünk van jogunk énekelni. Valójában nem is érti, miről szól, de ettől függetlenül sem akarom, hogy ilyen irányba haladjon a történet, ez nem sportszerű. Nekem sem tetszik (a Szuperliga), de nem fogok más klubokat megbélyegezni miatta.”

Hozzátette azt is, bárcsak Neville felelősségteljes feladatot látna el, mondjuk valamelyik forró kispadon üldögélne, nem pedig egy jól fizető tv-szakértői székben.

„Akkor volt a Manchester Unitednél, amikor ott volt a legtöbb pénz, jelenleg pedig a Skynál van, ahol most van a legtöbb pénz” – szúrt oda egyet Klopp, és a vitapartner nem is állta meg válasz nélkül.

„Az évek során éppen elég fricskát megengedtem magamnak a Liverpool irányába, de a mostani nyilatkozatom nem egy külön nekik címzett sértés volt – vágott vissza Gary Neville. – Nem értem, Klopp gondolatai miért járnak mindig körülöttem. Mintha a fejében laknék. Amit megfogalmaztam, az egy kétségbeesett segélykiáltás volt, hogy mentsük meg a futballt ebben az országban. A legnagyobb csalódás számomra a Manchester United és a Liverpool, és szerintem egyformán osztottam a két klubot az elmúlt huszonnégy órában, nem értem, mi a probléma.”

James Milner véleményére is kíváncsi volt a sajtó a lefújás után: mit szól a Liverpool csapatkapitány-helyettese az elméletileg az ő következő „munkahelyéül” is szolgáló Szuperligához?

„Egyáltalán nem teszik a terv, remélem, nem is válik valóra. A mostani rendszer hosszú ideje jól működik, és az elmúlt éveket a megnyert bajnoki cím, az elhódított Bajnokok Ligája-serleg tette különlegessé számunkra. A pillanatnyi termék nagyon is jó. A mérkőzésre jövet nem volt kellemes szembesülni a Leeds-szurkolók ellenérzéseivel. Nekünk, játékosoknak semmi beleszólásunk sincs a folyamatba, így egy kicsit igazságtalannak érezzük a felénk irányuló dühöt.”

Egy sokat megélt „futballróka” keserű élettapasztalata köszönt vissza a Leeds menedzserének, Marcelo Bielsának a szavaiból:

„Szuperliga? Nem kellene meglepődnünk. Az egész élet arról szól, hogy akinek hatalma van, saját magával törődik, a többiekre meg nagy ívben tesz. A nagyobb bevétel reményében a nagycsapatok megfeledkeznek a kicsikről, a gazdag még gazdagabb, a szegény még szegényebb lesz, ami általánosságban nem tesz jót a labdarúgásnak.”

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik