PL: Kane gólja szállította a három pontot a Fulham ellen a Spursnek

Vágólapra másolva!
2023.01.23. 23:23
null
Harry Kane lábáról útnak indult a labda a kapuba (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójának hétfő esti mérkőzésén a Tottenham Hotspur 1–0-ra győzött a Fulham otthonában Harry Kane góljával. A csatárnak ez volt a 266. gólja a klub színeiben, amivel beérte a Tottenham történetének legeredményesebb játékosát, Jimmy Greavest.

 

Meglehetősen szokatlan felütéssel kezdődött az angol bajnokság 21. fordulójának utolsó mérkőzése: várakozással. A kialakult közlekedési helyzet miatt ugyanis úgy döntöttek a Fulham illetékesei, hogy negyedórával későbbre tolják a kezdést, aztán végül még erre is rápakoltak néhány percet, mert az egyik játékvezető technikai felszerelésével akadt valami probléma.

Végül majd' 20 perc késéssel csak elkezdődött a „hétfő esti foci”, és iparkodtak is a felek rendesen, hogy előnybe kerüljenek. Már-már úgy tűnt, hogy az első félidőben nem esik gól, a ráadás első percében azonban Harry Kane okos lövéssel bevette Bernd Leno kapuját. Ezzel a Tottenham és az angol válogatott csapatkapitánya beérte a klublegendát, az 1961–1970 között a Spurs színeiben 266 gólig jutó Jimmy Greavest, egyben 199. Premier League-gólját is megszerezte. Vagyis ha minden jól megy, Alan Shearer (260) és Wayne Rooney (208) után rövidesen ő lehet a harmadik, aki eléri a kétszáz gólos álomhatárt.

Ami a mérkőzés második félidejét illeti: a fordulás után jóval többet birtokolta a labdát a Fulham, ám hiába a mezőnyfölény, ha meddő, nem jött össze az egyenlítés Alekszandar Mitrovicséknak.

Így a Tottenham két vesztes mérkőzés után ismét nyert, s az első négy – BL-indulást jelentő – helyért zajló harcban megközelítette a Manchester Unitedet.

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
Fulham–Tottenham Hotspur 0–1
(Kane 45+1.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 19 16 2 1 45–16 +29 50
2. Manchester City 20 14 3 3 53–20 +33 45
3. Newcastle 20 10 9 1 33–11 +22 39
4. Manchester United 20 12 3 5 32–25 +7 39
5. Tottenham 21 11 3 7 40–31 +9 36
6. Brighton & Hove Albion 19 9 4 6 37–27 +10 31
7. Fulham 21 9 4 8 32–30 +2 31
8. Brentford 20 7 9 4 32–28 +4 30
9. Liverpool 19 8 5 6 34–25 +9 29
10. Chelsea 20 8 5 7 22–21 +1 29
11. Aston Villa 20 8 4 8 23–27 –4 28
12. Crystal Palace 20 6 6 8 18–27 –9 24
13. Nottingham Forest 20 5 6 9 16–35 –19 21
14. Leicester City 20 5 3 12 28–35 –7 18
15. Leeds United 19 4 6 9 26–33 –7 18
16. West Ham 20 5 3 12 17–25 –8 18
17. Wolverhampton 20 4 5 11 12–30 –18 17
18. Bournemouth 20 4 5 11 19–42 –23 17
19. Everton 20 3 6 11 15–28 –13 15
20. Southampton 20 4 3 13 17–35 –18 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik