PL: hazai pályán kikapott a Spurs, győzött a Liverpool

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.13. 17:03
null
A Wolves 2–0-s sikert ért el a Tottenham otthonában (Fotó: AFP)
A Tottenham hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a Wolverhampton ellen vasárnap, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójában, így a két csapat helyet cserélt egymással a tabellán. A Liverpool 1–0-s sikert ért el a Burnley otthonában, a Newcastle az Aston Villa ellen szerezte meg egymás utáni második győzelmét (1–0), míg a Leicester ikszelt (2–2) a West Hammel.

 

A Tottenham már a 18. percben kétgólos hátrányba került, a mérkőzés elején Raúl Jiménez és Leander Dendoncker is betalált. A folytatásban magára talált a Spurs, átvette az irányítást a Wolvestól – labdabirtoklásban és kapura lövési kísérletekben egyaránt jobb statisztikai mutatókat produkált riválisánál, csakhogy egyetlen gólt sem tudott szerezni, így el kellett könyvelnie a 2–0-s vereséget. A Wolverhampton ezzel a sikerrel megelőzte aktuális riválisát a tabellán, a két csapat jelenleg a 7. és a 8. helyet foglalja el.

A második pozícióban tanyázó Liverpool Fabinho góljával 1–0-ra legyőzte a sereghajtó Burnleyt, míg a Newcastle Kieran Trippier szabadrúgásgóljával 1–0-ra bizonyult jobbnak az Aston Villánál.

A Leicester City kiélezett összecsapáson hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott az utolsó percekben egalizáló West Ham Uniteddel.

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Burnley–Liverpool 0–1
(Fabinho 40.)
Newcastle United–Aston Villa 1–0 (Trippier 35.)
Tottenham Hotspur–Wolverhampton 0–2 (R. Jiménez 6., Dendoncker 18.)
Leicester City–West Ham United 2–2 (Tielemans 45., L. Pereira 57., ill. Bowen 10., Dawson 90+1.)

KORÁBBAN
Norwich City–Manchester City 0–4 (Sterling 31., 70., 90., Foden 48.)
Manchester United–Southampton 1–1 (Sancho 21., ill. Che Adams 48.)
Brentford–Crystal Palace 0–0
Everton–Leeds United 3–0 (S. Coleman 10., M. Keane 23., Gordon 78.)
Watford–Brighton 0–2 (Maupay 44., Webster 82.)

A Chelsea–Arsenal mérkőzést a Bajnokok Ligája-címvédő hazai alakulat klubvilágbajnoki szereplése miatt elhalasztották.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 25 20 3 2 61–14 +47 63
2. Liverpool 24 16 6 2 61–19 +42 54
3. Chelsea 24 13 8 3 48–18 +30 47
4. West Ham 25 12 5 8 44–33 +11 41
5. Manchester United 24 11 7 6 38–32 +6 40
6. Arsenal 22 12 3 7 34–25 +9 39
7. Wolverhampton 23 11 4 8 21–17 +4 37
8. Tottenham 22 11 3 8 28–29 –1 36
9. Brighton & Hove Albion 23 7 12 4 25–23 +2 33
10. Southampton 24 6 11 7 30–37 –7 29
11. Leicester City 22 7 6 9 36–41 –5 27
12. Aston Villa 23 8 3 12 31–36 –5 27
13. Crystal Palace 24 5 11 8 32–35 –3 26
14. Brentford 25 6 6 13 26–40 –14 24
15. Leeds United 23 5 8 10 27–46 –19 23
16. Everton 22 6 4 12 28–38 –10 22
17. Newcastle 23 4 9 10 25–44 –19 21
18. Norwich City 24 4 5 15 14–50 –36 17
19. Watford 23 4 3 16 23–43 –20 15
20. Burnley 21 1 11 9 17–29 –12 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik