PL: Ha Mourinho meghív egy pohár borra… – Guardiola

Vágólapra másolva!
2016.09.09. 16:20
null
José Mourinho és Pep Guardiola első manchesteri derbijére készül (Fotó: Twitter)
A Premier League negyedik fordulójának rangadóján a Manchester United városi riválisát, a hozzá hasonlóan hibátlan Manchester Cityt fogadja. A mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón a két menedzser, José Mourinho és Pep Guardiola szót ejtett a játékoskeretet érintő legfontosabb kérdésekről, valamint természetesen kettejük kapcsolatáról is.

„Minden játékosunk bevethető. Nem ugyanolyan a helyzet, mintha egész héten együtt készültünk volna, de mindenki egészségesen tért vissza a válogatottjától, és részt vett legalább egy edzésen. Mhitarjan is a rendelkezésünkre áll. Nem mondom, hogy készen áll kilencven perc játékra, de a segítségünkre lehet” – kezdte José Mourinho, a Manchester United menedzsere, aki nem örül annak, hogy a City legveszélyesebb játékosa, Sergio Agüero eltiltás miatt nem léphet pályára a szombati mérkőzésen.

„Ezáltal sokkal nehezebb a feladatunk. Ha Agüero játszana, tudnánk, hogy a City milyen hadrendben áll ki. A hiányában azonban Iheanacho, Sterling és David Silva is feltűnhet a »hamis kilences« szerepében.”

„Tudom, hogy az MU-szurkolóknak mit jelent a derbi. Ha sikeres akarsz lenni, ezt a meccset meg kell nyerned, de nem szeretném, hogy magukkal ragadjanak az érzelmek” – tette hozzá Mourinho, aki nagyon jó edzőnek tartja kollégáját, és úgy véli, semmi probléma sincs a kapcsolatukkal.

A Manchester Cityt irányító Pep Guardiola elmondta, hogy Claudio Bravo, Ilkay Gündogan és Leroy Sané pályára léphet a manchesteri derbin, Vincent Kompany szerepeltetésével viszont nem szeretne kockáztatni, mivel még nincs százszázalékos állapotban.

„Szeretném, ha támadnánk, irányítanánk a meccset és minél kevesebb kontratámadást engednénk az ellenfélnek. Láttam a Manchester United mérkőzéseit ebben a szezonban, elmondható, hogy meccsről meccsre jobban teljesítenek. Akárcsak mi” – mondta Guardiola, majd szót ejtett a Mourinhóval kialakult kapcsolatáról.

„Számtalanszor elmondtam már, nagyon tisztelem Mourinhót. Minden kollégámtól szeretnék tanulni, ő is közéjük tartozik. A rivalizálásunkat a média generálja, amit nem tudunk kontrollálni. A Barcelonánál, illetve a Real Madridnál eltöltött időszak nyilván egyikünk számára sem volt könnyű, de két-három héttel ezelőtt a Premier League-menedzserek értekezletén találkoztunk egymással. Ha a meccs után meghív egy pohár borra, természetesen elfogadom” – szögezte le Guardiola, aki Zlatan Ibrahimovicról is elmondta a véleményét.

A svéd klasszis és a spanyol szakember a 2009–2010-es szezonban együtt dolgozott a Barcelonánál, de kapcsolatuk korántsem volt felhőtlen.

„Zlatant nagyon tisztelem azért, amit eddig elért a pályafutása során. A legjobb játékosok egyike. Néhány futballistának időre van szüksége, hogy felvegye a Premier League ritmusát, de a legnagyobbaknak nincs – márpedig ő közéjük tartozik” – zárta mondandóját a Manchester City menedzsere.

A Premier League 2016–2017-es idényét egyaránt három sikerrel kezdő manchesteriek szombaton 13.30-tól, az Old Traffordon csapnak össze – a találkozóról élő, szöveges tudósítással jelentkezünk!

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
SZOMBAT

13.30: Manchester United–Manchester City (Tv: Spíler Tv)
16.00: Bournemouth–West Bromwich Albion
16.00: Arsenal–Southampton (Tv: Spíler Tv)
16.00: Burnley–Hull City
16.00: Middlesbrough–Crystal Palace
16.00: Stoke City–Tottenham Hotspur
16.00: West Ham United–Watford
18.30: Liverpool–Leicester City (Tv: Spíler Tv)
VASÁRNAP
17.00: Swansea City–Chelsea (Tv: Spíler Tv)
HÉTFŐ
21.00: Sunderland–Everton (Tv: Spíler Tv)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 3 3 9–3 +6 9
2. Chelsea 3 3 7–2 +5 9
3. Manchester United 3 3 6–1 +5 9
4. Everton 3 2 1 4–2 +2 7
5. Hull City 3 2 1 4–2 +2 6
6. Tottenham 3 1 2 3–2 +1 5
6. Middlesbrough 3 1 2 3–2 +1 5
8. Arsenal 3 1 1 1 6–5 +1 4
9. Leicester City 3 1 1 1 3–3 0 4
10. West Bromwich Albion 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Liverpool 3 1 1 1 5–6 –1 4
12. West Ham 3 1 2 3–5 –2 3
13. Swansea 3 1 2 2–4 –2 3
13. Burnley 3 1 2 2–4 –2 3
15. Southampton 3 2 1 2–4 –2 2
16. Sunderland 3 1 2 3–5 –2 1
17. Crystal Palace 3 1 2 1–3 –2 1
18. Watford 3 1 2 3–6 –3 1
19. Bournemouth 3 1 2 2–5 –3 1
20. Stoke City 3 1 2 2–6 –4 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik