PL: Fabregas gólja tartja életben a Chelsea reményeit

Vágólapra másolva!
2018.04.28. 20:30
null
Hazard (szemben) passza után Fabregas szerezte meg a vezetést a Chelsea-nek (Fotó: AFP)
Nehéz meccset nyert meg a Chelsea, a címvédő Cesc Fabregas 50. angol bajnoki góljával legyőzte a kiesés ellen küzdő Swansea-t a Premier League 36. fordulójában, s így továbbra is bízhat a BL-szereplés kiharcolásában.

Antonio Conte együttese a Tottenhamhez képest ötpontos hátránnyal készült a fordulóra, s abban a tudatban lépett pályára, ezúttal idegenben, hogy gyakorlatilag az összes hátralévő bajnokiját meg kell nyernie, emellett pedig bíznia a rivális botlásában.

Az első feladat a Swansea legyőzése volt, a kiesés elől meneküli walesi együttes azonban nem adta könnyen magát, a mezőnyben is egyenrangú ellenfélnek bizonyult, a Chelsea alig-alig tudott nagyobb lehetőséget kialakítani.

A „kékek” viszonylag korán megszerezték a vezetést, Eden Hazard szlalomozott végig a védők között, majd találta meg pazar passzal Cesc Fabregast, aki ballal a jobb felsőbe tekert (0–1). A spanyol középpályásnak ez volt az 50. gólja a Premier League-ben, honfitársai közül csak Fernando Torres és Diego Costa tudta eddig elérni ezt a számot.

A folytatásban is inkább a vendégek előtt adódtak a nagyobb lehetőségek, ennek ellenére a Swansea a hajrában egyenlíthetett volna, Tom Carroll azonban a bal sarok mellé tüzelt, így a Chelsea elvitte a nagyon fontos három pontot.

Még mindig nincs meg a 2017–2018-as szezon első kiesője: a West Bromwich Albion idegenben 1–0-ra legyőzte a Newcastle-t, így maradt matematikai esélye a bennmaradásra.

A West Brom továbbra is nehéz helyzetben van, két fordulóval a vége előtt öt ponttal áll a 17. helyezett Swansea mögött, amely ráadásul egy meccsel kevesebbet játszott, így a WBA-nak csodára lenne szüksége, hogy megússza a kiesést. A csapatot nemrégiben átvevő Darren Moore egyébként négy mérkőzésen több bajnokit nyert (a maival együtt kettőt), mint elődje, Alan Pardew 18 forduló alatt.

Fontos sikert aratott a szintén a kiesés ellen küzdő Southampton, amely 2–1-re megverte a Bournemoutht. A Crystal Palace a Leicester Cityt ütötte ki 5–0-ra – ezzel beállította az eddigi legnagyobb különbségű élvonalbeli sikerét (Manchester United, 1972) –, az Everton a Huddersfield otthonában nyert, míg az Európa-liga-szereplésért küzdő Burnley nem bírt otthon a Brightonnal. A hetedik hely így is biztosnak tűnik a Burnleynek, a hátralévő két találkozón hat pontot és a gólkülönbségben 15 egységet kellene vele szemben behoznia az Evertonnak.

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ
Swansea City–Chelsea 0–1
(Fabregas 4.)
Burnley–Brighton & Hove Albion 0–0
Crystal Palace–Leicester City 5–0 (Zaha 17., McArthur 38., Loftus-Cheek 81., Van Aanholt 84., Benteke 90. – 11-esből)
Huddersfield Town–Everton 0–2 (Cenk Tosun 39., Gueye 77.)
Newcastle United–West Bromwich Albion 0–1
(M. Phillips 29.)
Southampton–AFC Bournemouth 2–1
(Tadics 25., 54., ill. J. King 45+1.)
Korábban
Liverpool–Stoke City 0–0
Vasárnap
15.15: West Ham United–Manchester City (Tv: Spíler Tv)
17.30: Manchester United–Arsenal (Tv: Spíler Tv)
Hétfő
21.00: Tottenham Hotspur–Watford (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 34 29 3 2 98–25 +73 90
2. Manchester United 34 23 5 6 65–26 +39 74
3. Liverpool 36 20 12 4 80–37 +43 72
4. Tottenham 34 20 8 6 66–31 +35 68
5. Chelsea 35 20 6 9 60–34 +26 66
6. Arsenal 34 17 6 11 66–46 +20 57
7. Burnley 36 14 12 10 35–32 +3 54
8. Everton 36 13 9 14 42–54 –12 48
9. Leicester City 35 11 11 13 49–52 –3 44
10. Newcastle 35 11 8 16 35–44 –9 41
11. Crystal Palace 36 9 11 16 41–54 –13 38
12. Watford 35 10 8 17 42–60 –18 38
12. Bournemouth 36 9 11 16 42–60 –18 38
14. Brighton & Hove Albion 35 8 13 14 32–47 –15 37
15. West Ham 34 8 11 15 42–63 –21 35
16. Huddersfield Town 35 9 8 18 27–56 –29 35
17. Swansea 35 8 9 18 27–52 –25 33
18. Southampton 35 6 14 15 35–54 –19 32
19. Stoke City 36 6 12 18 32–65 –33 30
20. West Bromwich Albion 36 5 13 18 30–54 –24 28
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik