PL: elképesztő statisztika, Van Dijk nem tud veszíteni az Anfielden

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.22. 13:57
null
Van Dijk kihagyhatatlan a Liverpoolból (Fotó: Getty Images)
Az OptaJoe a hivatalos Twitter-oldalán tette közzé a statisztikát, mely szerint Virgil van Dijk még nem veszített Premier League-mérkőzést az Anfield Roadon, s a mindenkori rekordhoz is egyre közelebb van.

 

Szombaton kora délután lépett pályára a Liverpool az Anfield Roadon, ahol a Burnley együttesét fogadta – hosszú idő után először nézők előtt.

A „vörösöknek” nem jelentett gondot Sean Dyche csapatának legyőzése, s Virgil van Dijk ezen a meccsen is remekelt. A holland középhátvéd nemcsak védekezésben jeleskedett, hanem a támadásépítésekből is remekül kivette a részét, hosszú labdáival ugyanis a Burnley védői nem tudtak mit kezdeni – a második gól is egy Van Dijk-ívelésből indult.

A holland játékos nélkülözhetetlen tagja Jürgen Klopp csapatának, ezt jól mutatja az is, hogy Van Dijkkel a Liverpool még nem veszített el mérkőzést az angol bajnokságban – 48 mérkőzésen 43 hazai siker és 5 döntetlen született.

Csupán egy játékosnak vannak jobb hazai mutatói Van Dijknél a Premier League-ben – Lee Sharpe 59 angol bajnokin maradt veretlen a Manchester Uniteddal.

 


 

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ

Szombat
Liverpool–Burnley 2–0 (Diogo Jota 18., Mané 69.)
Aston Villa–
Newcastle United 2–0 (Ings 45+3., El Ghazi 62. – 11-esből)
Crystal Palace–Brentford 0–0
Leeds United–Everton 2–2 (Klich 41., Raphinha 73., ill. Calvert-Lewin 30. – 11-esből, D. Gray 50.)
Manchester City–Norwich City 5–0 (Krul 7. – öngól, Grealish 22., Laporte 65., Sterling 71., Mahrez 85.)

Brighton–Watford 2–0
(S. Duffy 10., Maupay 41.)
Vasárnap

15.00: Southampton–Manchester United (Tv: Spíler1)
15.00: Wolverhampton–Tottenham
17.30: Arsenal–Chelsea (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 2 2 5–0 +5 6
2. Brighton & Hove Albion 2 2 4–1 +3 6
3. Everton 2 1 1 5–3 +2 4
4. Brentford 2 1 1 2–0 +2 4
5. Manchester United 1 1 5–1 +4 3
5. Manchester City 2 1 1 5–1 +4 3
7. Chelsea 1 1 3–0 +3 3
8. West Ham 1 1 4–2 +2 3
9. Aston Villa 2 1 1 4–3 +1 3
10. Tottenham 1 1 1–0 +1 3
10. Leicester City 1 1 1–0 +1 3
12. Watford 2 1 1 3–4 –1 3
13. Crystal Palace 2 1 1 0–3 –3 1
14. Leeds United 2 1 1 3–7 –4 1
15. Wolverhampton 1 1 0–1 –1 0
16. Southampton 1 1 1–3 –2 0
17. Arsenal 1 1 0–2 –2 0
18. Burnley 2 2 1–4 –3 0
19. Newcastle 2 2 2–6 –4 0
20. Norwich City220–8–80

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik