PL: az újonc nem igazol hatalmas összegekért játékosokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.18. 20:00
Nem igazol hatalmas összegekért labdarúgókat a Brighton & Hove Albion, amely a következő szezonban az angol élvonalban szerepel.

„Már most is vannak jó játékosaink, de magától értetődik, hogy erősítenünk kell, ám nem szeretnénk hatalmas összegeket költeni. Fokozatosan építkezünk, ahogyan eddig” – nyilatkozta Tony Bloom klubelnök, aki hozzátette, a Premier League-ben jelentősebb bevételre számíthatnak, mint a Championshipben, ennek ellenére észszerű lesz a költségvetésük. Tony Bloom klubelnök, aki hozzátette, a Premier League-ben jelentősebb bevételre számíthatnak, mint a Championshipben, ennek ellenére észszerű lesz a költségvetésük.

A dél-angliai csapat feljutása a másodosztály hétfői játéknapján vált biztossá. A Brighton legutóbb az 1982–1983-as szezonban szerepelt a legjobbak között.

„Rossz helyzetben voltunk, amikor érkezett. Az első feladata az volt, hogy benntartsa a csapatot. Nem volt könnyű, de megcsinálta. Tőlem a jövőben is hatalmas tiszteletre és bizalomra számíthat, mindenkit lenyűgözött a munkája” – nyilatkozta Tony Bloom Chris Hughton menedzserről, akit 2014-ben neveztek ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik