Öngól, tizenegyes, pontosztozkodás az észak-londoni derbin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.06. 12:50
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában az Arsenal–Tottenham meccsen, azaz az észak-londoni derbin Kevin Wimmer öngólja és Harry Kane tizenegyesből szerzett találata után igazságos döntetlen született.



Nem bírt egymással az Arsenal és a Tottenham a londoni derbin (Fotó: AFP)
Nem bírt egymással az Arsenal és a Tottenham a londoni derbin (Fotó: AFP)


Anglia egyik legnagyobb rangadóját, az észak-londoni derbit rendezték meg a Premier League 11. fordulójában. Bár a pályaválasztó Arsenal fantasztikus formában játszik eddig a szezonban, míg a Tottenham minden sorozatot figyelembe véve a vasárnapi találkozó előtt már hat meccse nyeretlen volt, nem lehetett egyértelműen kijelenteni, hogy a hazaiak a mérkőzés esélyesei, hiszen egy ekkora rangadón bármi megtörténhet.

Ebben a szellemben kezdte a mérkőzést a Spurs, amely valósággal nekirontott a hazaiaknak, és inkább az Arsenalra jellemző labdabirtoklásra alapozó játékkal, na meg Szon gyorsaságát kihasználva próbált helyzetet kialakítani. Az első igazán nagy lehetőség a sérüléséből visszatérő Kane előtt adódott, aki az Eriksentől kapott labdát vetődve fejelte centikkel a jobb alsó mellé.

Fél óra elteltével kezdett éledezni az Arsenal, innentől sorra vezette a jobbnál-jobb kontrákat, előbb Özil célzott pontatlanul, majd Iwobi lőtte ziccerét Lloris kapusba.

Walcott 16 méterről lőtt bődületes kapufával ugrasztotta talpra az Emirates közönségét a 41. percben, majd egy perccel később már valóban örülhettek az Arsenal-szurkolók: Özil távolról beadott szabadrúgása után Kevin Wimmer fejelte a saját kapujába a labdát – öngól. 1–0

A második játékrészt is a vendégek kezdték aktívabban, ennek gyorsan meglett az eredménye: az 51. percben Koscielny a tizenhatoson belül buktatta a Mousa Dembélét. A tizenegyest Harry Kane magabiztosan lőtte az elvetődő Cech helyére. 1–1

A mérkőzés második felében a játékosok minden megnyilvánulásán és a menedzserek meccs közbeni változtatásain is látszott, hogy ezen a meccsen csak a győzelem az elfogadható, talán emiatt a találkozó vége felé görcsössé váltak a felek. A 85. percben még egy Eriksen-kapufa borzolta a kedélyeket, és még mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet érő gólt, de az eredmény már nem változott. Talán az Arsenal akarta jobban a sikert, de összességében igazságos döntetlen született.


ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ

Arsenal–Tottenham Hotspur 1–1 (Wimmer 42. – öngól., ill. Kane 51. – 11-esből)

KÉSŐBB
15.15: Hull City–Southampton

15.15: Liverpool–Watford (Tv: Spíler Tv)
16.00: Swansea City–Manchester United
17.30: Leicester City–West Bromwich Albion (Tv: Spíler Tv)

A mérkőzés tudósítását ide kattintva olvashatja!

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 11 8 1 2 26–9 +17 25
2. Manchester City 11 7 3 1 25–10 +15 24
3. Arsenal 11 7 3 1 24–11 +13 24
4. Liverpool 10 7 2 1 24–13 +11 23
5. Tottenham 11 5 6 15–6 +9 21
6. Everton 11 5 3 3 15–13 +2 18
7. Watford 10 4 3 3 14–13 +1 15
8. Manchester United 10 4 3 3 13–12 +1 15
9. Burnley 11 4 2 5 11–15 –4 14
10. Southampton 10 3 4 3 11–10 +1 13
11. Stoke City 11 3 4 4 13–18 –5 13
12. Bournemouth 11 3 3 5 13–16 –3 12
13. Leicester City 10 3 3 4 12–16 –4 12
14. Middlesbrough 11 2 5 4 10–12 –2 11
15. Crystal Palace 11 3 2 6 16–19 –3 11
16. West Ham 11 3 2 6 11–20 –9 11
17. West Bromwich Albion 10 2 4 4 10–14 –4 10
18. Hull City 10 2 1 7 8–23 –15 7
19. Swansea 10 1 2 7 9–18 –9 5
20. Sunderland 11 1 2 8 9–21 –12 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik