PL: A. Sánchez zseniális gólt lőtt, győzött az Arsenal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.10. 22:36
Az Arsenal 2–0-ra legyőzte a Southamptont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójából szerdára halasztott mérkőzésén.
Az Arsenal fontos győzelmet aratott (Fotó: AFP)
Az Arsenal fontos győzelmet aratott (Fotó: AFP)
Az Arsenal fontos győzelmet aratott (Fotó: AFP)

Az Arsenalnak gyakorlatilag idegenben is kötelező volt győznie a Southampton ellen, ha életben akarta tartani reális esélyét a Bajnokok Ligája-szereplésre. A Southamptonnak már matematikai esélye sem maradt a nemzetközi kupaindulásra, ráadásul Claude Puel csapata hazai pályán nem volt túl acélos ebben az évadban, csak 23 pontot gyűjtött a 16 meccs során.

Ugyanakkor a Soton mindkét legutóbbi hazai meccsét megnyerte az Arsenal ellen. A harmadik győzelem egy 1985 óta nem látott sorozat megismétlését jelenthette.

Manolo Gabbiadini a 31. percben helyzetbe került, de Petr Cech jól mozdult ki az ötös sarkáról leadott lövésre. Tíz perccel később Cech még nagyobb bravúrt mutatott be Nathan Redmond bombájánál.



Ez a két Southampton-lehetőség volt az első játékrész legfontosabb jelenete.

A második félidő első negyedórájának végén Alexis Sánchez egészen gyönyörű egyéni akció végén megszerezte a vezetést az Arsenalnak. 0–1



Sáncheznek ez volt a 14. gólja idegenben ebben az évadban, ezzel vezeti a vonatkozó listát.

A 80. percben beállt Olivier Giroud, és három perccel később szép támadás végén a kapuba fejelte a londoniak második találatát. 0–2



ANGOL PREMIER LEAGUE
A 26. FORDULÓBÓL ELMARADT MÉRKŐZÉS
Southampton–Arsenal 0–2
(A. Sánchez 60., Giroud 83.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 35 27 3 5 75–30 +45 84
2. Tottenham 35 23 8 4 71–23 +48 77
3. Liverpool 36 20 10 6 71–42 +29 70
4. Manchester City 35 20 9 6 70–37 +33 69
5. Arsenal 35 20 6 9 68–42 +26 66
6. Manchester United 35 17 14 4 51–27 +24 65
7. Everton 36 16 10 10 60–41 +19 58
8. West Bromwich Albion 35 12 9 14 41–45 –4 45
9. Leicester City 35 12 7 16 45–54 –9 43
10. Southampton 35 11 9 15 39–46 –7 42
11. Bournemouth 36 11 9 16 52–65 –13 42
12. West Ham 36 11 9 16 45–59 –14 42
13. Stoke City 36 10 11 15 39–52 –13 41
14. Burnley 36 11 7 18 37–51 –14 40
15. Watford 35 11 7 17 37–58 –21 40
16. Crystal Palace 36 11 5 20 47–61 –14 38
17. Swansea 36 10 5 21 41–69 –28 35
18. Hull City 36 9 7 20 36–69 –33 34
19. Middlesbrough 36 5 13 18 26–48 –22 28
20. Sunderland 35 6 6 23 28–60 –32 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik