PL: a Liverpool támadója a Crystal Palace-ban folytatja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 22:22
Az FC Liverpool eladja belga csatárát, Christian Bentekét a Crystal Palace labdarúgócsapatának.

A BBC csütörtöki értesülése szerint a két klub már megállapodott egymással, a 25 éves játékos pedig elutazott Londonba, hogy részt vegyen az orvosi vizsgálatokon, majd véglegesítse új szerződését.

A Crystal Palace több mint 30 millió fontot (10.8 milliárd forint) fizet a belga csatárért, aki egy évvel ezelőtt 32.5 millió fontért került az Aston Villától a Liverpoolhoz, de Brendan Rodgers és Jürgen Klopp edzői időszakában sem tudott alapemberré válni.

Benteke az előző idényben mindössze 14 bajnokin volt kezdő, 15 alkalommal csereként lépett pályára, és kilenc gólt szerzett.

A játékos szerepelt a belgák Európa-bajnoki keretében, de csak két csoportmeccsen lépett pályára csereként.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik