PL: a Leicester csak kettővel felelt a Newcastle négy góljára

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 22:59
null
A Newcaste játékosai megbüntették a hazai védők hibáit (Fotó: AFP)
A Leicester City 4–2-re kikapott otthon a Newcastle Unitedtől az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójának nyitó mérkőzésén.

 

A „szarkák” Caglar Söyüncü hibáját kihasználva Joe Willock találatával az első félidő közepén szerezték meg a vezetést. Az Arsenal kölcsönjátékosa zsinórban a negyedik PL-meccsén talált be – az előző három alkalommal csereként lépett pályára –, s amióta az NU-hoz igazolt, az anyaegyesületéből senki sem lőtt több gólt nála.

Nem sokkal később, fejjel Paul Dummett is betalált, neki a 140. Premier League-mérkőzésén ez volt a harmadik gólja, 2016 januárja óta az első.

A második félidőben aztán Callum Wilson duplája után a Newcastle már 4–0-ra vezetett a King Power Stadionban. A „szarkák” az első osztályban top 3-as csapat vendégeként 2001 decembere óta először szereztek négy gólt idegenbeli mérkőzésen, míg a Leicester a legutóbbi nyolc hazai bajnokijából harmadszor kapott legalább három gólt (Leeds United 1–3, Arsenal 1–3), és a Manchester City ellen is vesztesen hagyta el a pályát (0–2).

A „rókák” az utolsó negyedórában Marc Albrighton és Kelechi Iheanacho találataival kozmetikáztak az eredményen (2–4), de így is simán kikaptak, amit két okból is nagyon bánhatnak. Egyrészt a forduló végére elveszíthetik a harmadik pozíciójukat a tabellán a Man. Cityhez utazó Chelsea-vel szemben, másrészt az utolsó három fordulóban a Newcastle-nél csak erősebb ellenfelek várnak rájuk: a Manchester United, a Chelsea és a Tottenham. Ellenük kellene megőrizniük a BL-indulást érő top 4-es tagságukat.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Leicester City–Newcastle United 2–4
(Albrighton 80., Iheanacho 87., ill. Willock 22., Dummett 34., C. Wilson 64., 74.)

Szombat
13.30: Leeds United–Tottenham (Tv: Digi Sport1)
16.00:
Sheffield United–Crystal Palace (Tv: Digi Sport3)
18.30:
Manchester City–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.15:
Liverpool–Southampton (Tv: Digi Sport1)
Vasárnap
13.00: Wolverhampton–Brighton (Tv: Spíler1)
15.05: Aston Villa–Manchester United (Tv: Spíler1)
17.30: West Ham United–Everton (Tv: Spíler1)
20.00: Arsenal–West Bromwich Albion (Tv: Spíler1)
Hétfő
21.00:
Fulham–Burnley (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 34 25 5 4 71–24 +47 80
2. Manchester United 33 19 10 4 64–35 +29 67
3. Leicester City 35 19 6 10 63–43 +20 63
4. Chelsea 34 17 10 7 53–31 +22 61
5. West Ham 34 17 7 10 55–44 +11 58
6. Tottenham 34 16 8 10 60–38 +22 56
7. Liverpool 33 15 9 9 55–39 +16 54
8. Everton 33 15 7 11 45–42 +3 52
9. Arsenal 34 14 7 13 46–37 +9 49
10. Aston Villa 33 14 6 13 48–38 +10 48
11. Leeds United 34 14 5 15 50–52 –2 47
12. Wolverhampton 34 11 9 14 33–46 –13 42
13. Newcastle 35 10 9 16 40–58 –18 39
14. Crystal Palace 33 10 8 15 34–56 –22 38
15. Brighton & Hove Albion 34 8 13 13 35–39 –4 37
16. Southampton 33 10 7 16 41–59 –18 37
17. Burnley 34 9 9 16 31–47 –16 36
18. Fulham 34 5 12 17 25–45 –20 27
19. West Brom 34 5 11 18 31–65 –34 26
20. Sheffield United 34 5 2 27 18–60 –42 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik