PL: a Chelsea otthon kapott egy hármast a Bournemouthtól

Vágólapra másolva!
2018.01.31. 22:39
null
Callum Wilson (jobbra) és a Bournemouth átlépett a Chelsea-n (Fotó: AFP)
A Chelsea labdarúgócsapata hazai pályán 3–0-ra kikapott a Bournemouthtól a Premier League 25. fordulójában. Az éllovas Manchester City 3–0-ra nyert otthon a West Bromwich ellen. A Tottenham 2–0-ra megverte a Manchester Unitedet.

A Chelsea az első félidő közepén elvesztette Andreas Christensent – a dán védő egy egyszerű passznál sérült meg –, és ennek később még lett jelentősége. A második félidő elején ugyanis a londoni csapat bő negyedóra alatt három gólt is kapott hazai pályán a Bournemouthtól, és nemhogy egyenlíteni vagy fordítani, de még csak szépíteni sem tudott ezután. A friss igazolás Olivier Giroud már új csapattársai között, a Chelsea melegítőjében nézte végig a mérkőzést, de ebből a zakóból még kimaradt.

A Manchester City bezzeg nem botlott. A listavezetőnél sérülés miatt le kellett cserélni David Silvát, de akkor már 1–0-ra vezetett a City Fernandinho góljával, és a második játékrészben Kevin De Bruyne és Sergio Agüero is betalált a West Bromwich kapujába, így a manchesteri csapat már 101 gólt szerzett ebben az idényben. A WBA-ban csereként lehetőséget kapott Gareth Barry, aki ezzel az első játékos lett a Premier League történetében, aki pályára lépett a 650. mérkőzésén.

Theo Walcott megszerezte első és második gólját az Evertonban, ami győzelmet ért a liverpooli csapatnak, mivel a Leicester City csak egyszer válaszolt, Jamie Vardy büntetőjével.

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Chelsea–AFC Bournemouth 0–3
(Wilson 51., Stanislas 64., Aké 67.)
Everton–Leicester City 2–1
(Walcott 25., 39., ill. Vardy 71. – 11-esből)
Newcastle United–Burnley 1–1 (Lascelles 65., ill. Vokes 85.)
Southampton–Brighton & Hove Albion 1–1 (Stephens 64., ill. Murray 14. – 11-esből)
Manchester City–West Bromwich Albion 3–0 (Fernandinho 19., De Bruyne 68., Agüero 89.)
Stoke City–Watford 0–0
Tottenham Hotspur–Manchester United
2–0 (Eriksen 1., P. Jones 28. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 25 22 2 1 73–18 +55 68
2. Manchester United 25 16 5 4 49–18 +31 53
3. Liverpool 25 14 8 3 57–29 +28 50
4. Chelsea 25 15 5 5 45–19 +26 50
5. Tottenham 25 14 6 5 49–22 +27 48
6. Arsenal 25 12 6 7 46–34 +12 42
7. Burnley 25 9 8 8 20–22 –2 35
8. Leicester City 25 9 7 9 37–34 +3 34
9. Everton 25 8 7 10 28–40 –12 31
10. Bournemouth 25 7 7 11 28–36 –8 28
11. Watford 25 7 6 12 33–44 –11 27
12. West Ham 25 6 9 10 31–43 –12 27
13. Crystal Palace 25 6 8 11 23–38 –15 26
14. Newcastle 25 6 6 13 23–35 –12 24
15. Brighton & Hove Albion 25 5 9 11 18–34 –16 24
16. Stoke City 25 6 6 13 25–50 –25 24
17. Huddersfield Town 25 6 6 13 19–44 –25 24
18. Southampton 25 4 11 10 25–36 –11 23
19. Swansea 25 6 5 14 18–36 –18 23
20. West Bromwich Albion 25 3 11 11 19–34 –15 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik