PL: 26 meccs után távoznia kell a portugál menedzsernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.21. 11:58
null
Marco Silvának távoznia kell a Watfordtól (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Watford hivatalos honlapján jelentette be, hogy menesztette a csapat portugál menedzserét, Marco Silvát.

 

Marco Silvát 2017 májusában (a 2016–2017-es idény befejezése után) nevezték ki a Watford élére, így mindössze 26 mérkőzésen irányíthatta a csapatot. Az együttes a legutóbbi 11 bajnokijából csak egyet nyert meg (két döntetlen és nyolc vereség mellett), a jó szezonkezdetnek köszönhetően azonban még így is a bajnokság tizedik helyén áll.

A hivatalos közlemény szerint az eredmények jelentős romlása miatt, a Watford hosszú távú jövőjét szem előtt tartva hozta meg a vezetőség ezt a nehéz döntést. Emellett megjegyzik, szeretnének minél előbb megállapodni az új menedzserrel, kinevezéséig azonban nem kívánják kommentálni a pletykákat.

A BBC és a Sky Sports egyaránt arról ír, hogy a 40 éves portugál trénert az Everton – nagyjából 10 millió fontért – kivásárolta volna a szerződéséből még novemberben, ez azonban nem valósult meg, a liverpooli klub közeledése miatt azonban a vezetőség szerint nem koncentrált eléggé a munkájára Silva – ennek is köszönhető a csapat jelenlegi, meglehetősen gyenge formája.

A Sky Sports információja szerint Silva utódja a korábban az orosz Rubin Kazanyt és a spanyol Málagát is irányító Javi Gracia lesz.

Watford FC on Twitter

| #watfordfc has parted company with Marco Silva. The Club will seek to make a swift appointment and there will be no further comment until that appointment has been made. More here https://t.co/vQbbURcTbn



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik