Pellegrini: Tudjuk, mi a dolgunk, a végsőkig küzdeni fogunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.16. 16:51
null
A Manchester City a Ligakupa döntőjében 3–1-re legyőzte a Sunderlandet (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szerdán a 26. forduló két mérkőzését pótolják be, a Manchester City a sereghajtó Sunderlandet, az Everton pedig a Crystal Palace-t fogadja.

 

A Manchester City a Liverpool otthonában elszenvedett 3–2-es vereségével lépéshátrányba került az aranyéremért folytatott versenyfutásban, hiszen emiatt nem elég megnyernie az összes hátralévő meccsét, a Mersey-parti együttes botlására is szüksége lesz. A javításra mindenesetre keresve sem lehetne ideálisabb ellenfelet találni, mint a Sunderland, hiszen a Premier League sereghajtója a legutóbbi öt bajnokiját egyaránt elveszítette, sőt, az ezt megelőző kilenc fellépésén csupán egy pontot szerzett.

További jó hír a házigazda számára, hogy PL-góllövőlista harmadik helyén álló Yaya Touré sérülése kevésbé súlyos, mint elsőre tűnt, visszatérhet a bajnoki hajrára.

„Az új diagnózis sokkal biztatóbb, mint az első, tíz nap vagy két hét múlva ismét játszhat Yaya” – mondta Pellegrini, hozzátéve, hogy izomsérülésről van szó, nem térdsérülésről.

A chilei szakember szerint együttese a Pooltól elszenvedett vereség ellenére jó helyzetben várja a hajrát.

„A csapat tökéletesen jól tudja, mit kell tennie, még van hátra hat mérkőzésünk, és a végsőkig harcolni fogunk a bajnoki címért. Meg kell nyernünk a mérkőzéseinket, a többi csapat találkozóit nem tudjuk befolyásolni. Pontosan tudjuk, mit kell tennünk, szerdán kezdünk, remélhetőleg az egyik elmaradt mérkőzésünk megnyerésével. Jó szezonunk van eddig, és remélem, így is fejezzük be” – mondta Pellegrini, aki szerint a kiesés elől menekülő csapatok ellen mindig nagyon nehéz játszani.

„Egy kiesőzónában lévő csapat ellen játszani nagyon nehéz, senki sem gondolja, hogy ezek az összecsapások könnyűek lesznek. Biztos vagyok benne, hogy a végsőkig küzdenek majd a bennmaradásért.”

A két együttes legutóbb a Ligakupa döntőjében csapott össze egymással, akkor a City hátrányból fordítva végül 3–1-re diadalmaskodott.

„Ez más mérkőzés lesz, mint a Wembleyben volt, az egyik dolognak nincs köze a másikhoz. Nehéz, amikor a megelőző mérkőzésen nem nyer az együttes, de ahogy már mondtam, a játékosok tudják, hogy a szezon végéig küzdenünk kell, és biztos vagyok benne, hogy látni fogunk tőlük ebből valamit szerdán. Fontos, hogy olyan magas színvonalon kezdjük a Sunderland elleni meccset, ahogy a Liverpool ellenit zártuk.”

A másik szerdai találkozón a szenzációs formában lévő Everton újabb lépést tehet a Bajnokok Ligája-indulás felé. A liverpooli csapat a legutóbbi hat bajnokiját megnyerte, és jelenleg egy pont a hátránya a tegnap diadalmaskodó Arsenallal szemben. Lukakuék ugyanakkor nem vehetik félvállról a Crystal Palace elleni ütközetet, hiszen a londoniak is jó szériába lendültek, az előző három mérkőzésén rendre begyűjtötték a három pontot, többek között a Chelsea-t is két vállra fektetve.

A Manchester City–Sunderland mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!

PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEK
20.45: Everton–Crystal Palace
20.45: Manchester City–Sunderland (Tv: Digi Sport2)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 34 24 5 5 93–42 +51 77
2. Chelsea 34 23 6 5 66–24 +42 75
3. Manchester City 32 22 4 6 86–32 +54 70
4. Arsenal 34 20 7 7 59–41 +18 67
5. Everton 33 19 9 5 53–31 +22 66
6. Tottenham 34 18 6 10 48–48 0 60
7. Manchester United 33 17 6 10 56–38 +18 57
8. Southampton 34 13 9 12 50–45 +5 48
9. Newcastle 34 14 4 16 38–52 –14 46
10. Stoke City 34 11 10 13 38–48 –10 43
11. West Ham 34 10 7 17 38–47 –9 37
12. Crystal Palace 33 11 4 18 24–39 –15 37
13. Hull City 33 10 6 17 34–40 –6 36
14. Aston Villa 33 9 7 17 35–49 –14 34
15. Swansea 34 8 9 17 45–50 –5 33
16. West Bromwich Albion 33 6 15 12 40–51 –11 33
17. Norwich City 34 8 8 18 26–53 –27 32
18. Fulham 34 9 3 22 34–74 –40 30
19. Cardiff 34 7 8 19 30–64 –34 29
20. Sunderland 32 6 7 19 29–54 –25 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik