Newcastle: az MU volt támadója érkezhet Wilson mögé a csatársorba

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.25. 08:38
null
Ighalo lehet a Newcastle egyik nagy fogása a tavaszra? (Fotó: AFP)
Angol sajtóhírek szering a Manchester United korábbi támadóját, Odion Ighalót szemelte ki Eddie Howe a Newcastle támadószekciójának megerősítésére. A 32 éves nigériai csatárra azért lehet szükség, mert az angol menedzser előszeretettel játszat két csatárt a klasszikus 4–4–2-es formációban, és kinevezése óta még nem találta meg az ideális embert Callum Wilson mellé/mögé.

 

Ighalo korábban éveken át játszott a Watfordban, majd 2019-ben szerződött Kínába, ahol azonban az elmúlt másfél idényben rengeteg forrást kivontak a futballból, ez pedig a nigériai játékos karrierjére is hatással volt. Előbb 2020 januárjában a Manchester United vette kölcsön egy évre (23 tétmeccs, 5 gól, 1 gólpassz), majd kölcsönszerződése lejártával szinte azonnal el is igazolt Kínából és Szaúd-Arábiában lelt új csapatra.

A Sky Sports beszámolója szerint a Newcastle a támadó kivásárlására is kész, de egy kölcsönszerződés is a pakliban lehet. Egyelőre annyit tudni, hogy informálisan érdeklődtek a Watford színeiben korábban 100 meccsen 40 gólig jutó támadó „mozdíthatóságáról”.

Ighalo a nigériai válogatottban 36 meccsen lépett pályára, és 16 találatot ért el eddig.

A piaci értékét 3.5 millió euróra taksálja a Transfermarkt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik