MU: ügynöke szerint Pogba csak nyáron hagyhatja el a klubot

Vágólapra másolva!
2020.12.15. 10:14
null
Raiola állítja, félreértették múltheti mondatait... (Fotó: AFP)
Mino Raiola szerint félreértették a múlt heti nyilatkozatát, és a világbajnok Paul Pogba nem a téli átigazolási időszakban, hanem csak jövő nyáron távozhat a Manchester United labdarúgócsapatától – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

Mino Raiola a múlt héten még azt mondta a Tuttosport című olasz lapnak, hogy bár a 27 éves világbajnok francia játékos szerződése 2022 nyaráig szól, mindkét félnek az lenne a legjobb, ha már télen elválnának az útjaik. Maga a játékos azóta kijelentette: elkötelezett az MU mellett.

A menedzser most már úgy fogalmazott, hogy januárban nehéz lenne megszervezni egy ilyen „nagy horderejű” klubváltást.

„Már a múlt héten is jövő nyárról beszéltem” – pontosított most a Tuttosportnak Raiola. – „Ha Pogbáról van szó, nagyon érzékenyek Angliában, talán túl érzékenyek. Nehéz elképzelni, hogy a nagy klubok januárban belevágnának egy ilyen átigazolásba. Majd meglátjuk, mi történik jövő nyáron.”

Pogba 2016-ban, akkor rekordnak számító 105 millió euróért igazolt vissza a Juventustól a Manchester Unitedhez, ahol 2009 és 2012 között már játszott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik