MU: rejtegette könnyeit a korábbi csapattárs elől Giggs

Vágólapra másolva!
2014.06.05. 09:27
Az ITV-nek adott, csütörtökön adásba kerülő exkluzív interjúban Ryan Giggs arról beszélt, miként élte meg a Manchester Unitednél az elmúlt szezon hajráját, amikor ideiglenes menedzserként is szolgálta a klubot. A Guardian által közölt ízelítőből kiderült, a játéktól visszavonuló walesi az utolsó, Southampton elleni idegenbeli meccset követően könnyekben tört ki.

„Leszálltunk a repülőről a manchesteri repülőtéren, elbúcsúztam a játékosoktól, és megköszöntem nekik a munkát. Nem vagyok egy érzelgős ember, vagy legalábbis eddig nem gondoltam, de az autóm kint parkolt, és arra gondoltam, mihamarabb oda kell mennem, mert egyre jobban elérzékenyülök.”

„Szóval miközben az autóhoz mentem, elkezdtem sírni. Azt hiszem, ezek egyszerre voltak a búcsú könnyei és a nyomás elengedéséé, amit magamra raktam a menedzseri poszt ideiglenes vállalásával. Ostobaságnak hangzik, de az nem is én voltam, vagy legalábbis nem teljesen – mondta Giggs. – Aztán ahogy hajtottam kifelé a reptérről, megálltam a pirosnál, egyszer csak Nicky Butt került mellém, és azt mondtam magamnak: »A francba is, nem lehet, hogy Butty tudjon róla, én itt bőgök.« Ezért csak intettem neki, majd elnéztem a másik irányba, és vártam, hogy végre zöldre váltson a lámpa.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik