MU: kiderült, miért szedték le a Ronaldót ábrázoló plakátot

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2022.11.17. 10:36
null
Nem az interjú miatt került le a plakát, de Ronaldo helyzete továbbra is tisztázatlan az MU-nál (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a Sky Sportsnak megerősítette, hogy a Cristiano Ronaldót is ábrázoló óriásplakátot azért távolították el az Old Traffordról, mert a stadionban hamarosan rögbimérkőzéseket rendeznek. A szerdai felvétel, amelyen éppen leszedik a portugál világsztár képét, bejárta a nemzetközi sportsajtót.

 

A plakát eltávolítása annak tükrében vált igazán érdekessé, hogy Ronaldo az elmúlt napokban nagy port kavaró interjút adott a The Sunnak, amelyben többek között az MU működését és a klub menedzserét, Erik ten Hagot is kritizálta. A találgatások szinte azonnal elindultak a felvétel megjelenését követően, az ügy hátterében azonban nem a „bosszú” áll, hanem az, hogy vasárnap az Old Traffordon rendezik a férfi és a női ligarögbi-világbajnokság döntőjét.

 

 


 

A Manchester United egyszer már kiadott egy hivatalos közleményt a Ronaldo-interjú kapcsán, akkor így fogalmazott a klub:

A Manchester United tisztában van a sajtóvisszhanggal, amelyet a Cristiano Ronaldo által adott interjú generált. A klub a tények tisztázását követően átgondolja a következő lépéseket. A célunk továbbra is az idény második felére való felkészülés, megőrizve a hitet, az egységet, amely kiépült a játékosok, a menedzser, a stáb és a szurkolók között.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik