MU: Akkor sem kell kirúgni Van Gaalt, ha nincs BL - Neville

Vágólapra másolva!
2015.02.25. 07:43
Gary Neville, a Manchester United korábbi labdarúgója a Talksportnak nyilatkozva elmondta: amennyiben az MU ezúttal sem végezne BL-kvalifikációt érő helyen a Premier League-ben, akkor sem szabadna meneszteni a holland menedzsert, Louis van Gaalt.
„Ez szörnyű szezon a Manchester Unitednek és Louis van Gaalnak – nagy hiba volt korábban részemről, hogy ezt mondtam, mert a mester tudja a dolgát. A Bajnokok Ligája-indulás fontos, de ha nem harcolja ki az együttes, akkor sem szabad csak úgy kirúgni, mert akkor minden kezdődhet újra. Szükséges a folytonosság a klubnál, hagyni kell a holland menedzsert dolgozni. Ez a legjobb, amit tehetünk” – mondta Gary Neville.

Neville szerint volt klubja képes elérni a kitűzött célt, de ahhoz még sokat kell javulni a következő hetekben.

„Kemény időszak következik, remélem, a játékosokat ez ösztönzi majd, hiszen jobb teljesítményre lesz szükség” – fejezte be Neville.

Márciusban a „vörös ördögök” az FA-kupa negyeddöntőjében az Arsenalt fogadják, a PL-ben pedig a Tottenhammel otthon, a Liverpoollal idegenben mérkőznek meg. A válogatott szünet után az Aston Villát és a Manchester Cityt látják vendégül, aztán a Chelsea-hez mennek idegenbe. A bajnoki tabellán 26 fordulót követően a negyedik helyen áll az MU – ami még BL-kvalifikációt jelent –, ám a mezőny nagyon sűrű. A harmadik helyezett Arsenal és a hetedik Tottenham között mindössze négy pont a különbség.

A Manchester United a 2013–2014-es bajnoki szezont a hetedik pozícióban zárta, azaz lemaradt a még nemzetközi kupaindulást érő ötödik helyről. A tavaly nyáron szerződtetett Van Gaal a most zajló évad elején a háromba jutást tűzte ki célul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik