MU: „A legjobb…” – Mourinho beszólt Bruno Fernandesnek

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 11:06
Bár a Manchester United szurkolói és a szakértők szerint is fantasztikus idényt zárt a „vörös ördögöknél” Bruno Fernandes, José Mourinho, a Tottenham menedzsere nincs elájulva a portugál teljesítményétől…

A 2020 januárjában a portugál Sportingtól érkező Bruno Fernandes 14 bajnokin lépett csak pályára a Unitedben, ám ennyi idő alatt is a csapat igazi vezérévé nőtte ki magát, és nyolc góljával és hét gólpasszával óriási lökést adott együttesének, hogy elérjék a harmadik helyet a Premier League-ben.

José Mourinho, a manchesteriek korábbi menedzsere azonban arra célozgat most, hogy nem kevés bírói segítség is kellett ahhoz, hogy így „szárnyaljon” honfitársa.

Mourinho odaszúrt Bruno Fernandesnek (Fotó: AFP)
Mourinho odaszúrt Bruno Fernandesnek (Fotó: AFP)

„Bruno jó formában érkezett a Manchester Unitedhez, jól játszott és segített a csapatnak. És persze megmutatta, hogy ő a világ egyik legjobbja. Már persze büntetőrúgásban, mert ebben az idényben odaálhatott a tizenegyesponthoz legalább húsz alkalommal…” – idézi Mourinhót Rich Fay, a Manchester Evening News újságírója.

A „Special One” persze jó szokásához híven most is túlzott egy kicsit, Fernandes a 2019–2020-as idényben a Manchester United játékosaként hat gólt szerzett büntetőből, ebből pedig négy volt a Premier League-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik