Mourinho: Ha nem nyerünk, akkor sem veszítünk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.27. 08:55
null
Mourinho a rangadó után Rooneyra bízta a döntést, hogy melyik csapatban akarja folytatni (Fotó: Action Images)
A Manchester United hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Chelsea-vel az angol labdarúgó Premier League hétfői rangadóján. A londoni kékeket irányító José Mourinho elégedett az egy ponttal, míg a „vörös ördögök" menedzsere, David Moyes úgy véli, nem voltak elég élesek az akciók végén.

José Mourinho, a Chelsea menedzsere a rangadó után elmondta, bár a győzelemért szálltak harcba, egyáltalán nem elégedetlen a döntetlennel a Manchester United ellen.

„Szerintem a meccs nagy részében irányítottuk a játékot. Nem voltak problémáink az Old Traffordon. A kontráink és a passzaink a védekező szituációk után nem voltak a legjobbak. Nagyon kreatív, nagyon gyors játékosaink voltak elöl, de a labdabirtoklásban nem jeleskedtünk, sima passzokat rontottunk el. Sok hibát követtünk el. Ebben az értelemben nem azt adtuk, amit tudtunk volna, amit kellett volna” – nyilatkozta José Mourinho.

„A meccs előtt azt mondtam a játékosoknak: nyerni akarunk, a győzelemre játszunk, de ha nem nyerünk, akkor sem veszítünk. Azt hiszem, a játékosok ezt tökéletesen megértették. Az utolsó tíz percben, amikor már mindenki fáradt volt, a játékosaim a védekezésre koncentráltak, és a pontszerzésért küzdöttünk, ami jó eredmény itt” – tette hozzá a portugál szakember.

José Mourinho egyébként a mérkőzést követően elmondta, Wayne Rooneytól függ, hogy tesznek-e még egy ajánlatot érte.

Mint ismert, a Chelsea korábban két ajánlatot is tett az angol válogatott támadóért, de a „vörös ördögök” hajthatatlannak bizonyultak, és nem engedték el a játékost.

„Tőle függ, hogy teszünk-e újabb ajánlatot érte. Ha úgy dönt, hogy marad a Manchester Unitednél, azt mi tiszteletben tartjuk” – nyilatkozta Mourinho, aki szerint az MU azért is különleges klub, mert szurkolói annak ellenére is éltették Rooneyt, hogy korábban a távozás gondolatával kacérkodott.

A Manchester Unitedet irányító David Moyes elégedett volt csapatával, de úgy vélekedett, nem sikerült helyzetbe hozni a támadóikat, emiatt nem szereztek gólt.

„Jól játszottunk, és csalódott vagyok, hogy nem tudtunk betalálni. Talán nem voltunk eléggé élesek az utolsó passzainknál. Gondoltam, hogy a Chelsea jól védekezik, ha erre lesz szüksége. Három támadóval kezdtünk, meg akartuk nyerni a találkozót. Mindent megtettünk ennek érdekében, és csak az hiányzott, hogy Robin van Persie vagy Wayne Rooney kapjon egy olyan passzt, amelyből gólt tud lőni” – mondta David Moyes.

EMLÉKEZTETŐ
ANGLIA, PREMIER LEAGUE, 2. FORDULÓ
MANCHESTER UNITED–CHELSEA 0
–0

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 3 2 1 4–1 +3 7
2. Liverpool 2 2 2–0 +2 6
Tottenham 2 2 2–0 +2 6
4. Manchester United 2 1 1 4–1 +3 4
5. West Ham United
2 1 1 2–0 +2 4
6. Southampton 2 1 1 2–1 +1 4
7. Manchester City 2 1 1 6–3 +3 3
8. Arsenal 2 1 1 4–4 0 3
8. Aston Villa 3 1 2 4–4 0 3
10. Stoke City 2 1 1 2–2 0 3
11. Cardiff 2 1 1 3–4 –1 3
12. Fulham 2 1 1 2–3 –1 3
13. Hull City 2 1 1 1–2 –1 3
14. Everton 2 2 2–2 0 2
15. Norwich City 2 1 1 2–3 –1 1
16. Sunderland 2 1 1 1–2 –1 1
17. West Bromwich Albion 2 1 1 0–1 –1 1
18. Newcastle 2 1 1 0–4 –4 1
19. Crystal Palace 2 2 1–3 –2 0
20. Swansea 2 2 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik