Manchester United: Van Gaal egy őrült zseni - Scholes

Vágólapra másolva!
2014.08.15. 16:09
A Manchester United korábbi középpályása, Paul Scholes „őrült zseniként” aposztrofálta az együttes új menedzserét, Louis van Gaalt.

A „vörös ördögök” címvédőként csupán a 7. helyen zárták az előző idényt, ez pedig David Moyes állásába került.

„Abból, amit eddig láttam, egy kicsit őrültnek tűnik nekem. Mint egy őrült zseni – kezdte Paul Scholes. – Nincs kétség afelől, hogy ezeknek a játékosoknak ebben a szezonban teljesíteniük kell, különben nem lesznek itt túl sokáig.”

A 39 éves Scholes véleménye szerint Van Gaalnak még több igazolásra van szüksége ahhoz, hogy versenyben legyen első szezonjában a PL-aranyért.

A 20-szoros bajnok a nyáron már szerződtette Luke Shaw-t és Ander Herrerát, összesen mintegy 60 millió fontért cserébe, de távozott a védelemből Rio Ferdinand, Nemanja Vidics és Patrice Evra, valamint visszavonult Ryan Giggs.

„Biztos vagyok benne, hogy Van Gaal még több játékost szeretett volna szerződtetni – mondta a korábbi angol válogatott középpályás. – Még nem tette meg. Hogy vannak-e még szabad játékosok? Az emberek még mindig akarnak a Unitedben játszani, ez nagy dolog. Van esély megnyerni a PL-t, de lehetséges, hogy ez nem jön össze ebben a szezonban, hacsak nem igazolnak még.”

Mindeközben a télen 37.1 millió fontért szerződtetett Juan Mata szerint a klubnak a fő célja az kell, hogy legyen, hogy visszatérjenek a nemzetközi porondra.

„Mindannyian meg szeretnénk nyerni a bajnokságot, de a legfontosabb cél, amire a klubnak szüksége van, hogy újra a Bajnokok Ligájában szerepeljen” – vélekedett Mata.

AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
Augusztus 16., szombat
13.45: Manchester United–Swansea City (Tv: DIGI Sport1)
16.00: Leicester City–Everton
16.00: Queens Park Rangers–Hull City
16.00: Stoke City–Aston Villa
16.00: West Bromwich Albion–Sunderland
16.00: West Ham–Tottenham Hotspur (Tv: DIGI Sport1)
18.30: Arsenal–Crystal Palace (Tv: DIGI Sport1)
Augusztus 17., vasárnap
14.30: Liverpool–Southampton (Tv: DIGI Sport1)
17.00: Newcastle–Manchester City (Tv: DIGI Sport1)
Augusztus 18., hétfő
21.00:
Burnley–Chelsea (Tv: DIGI Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik