Man. United: Zahának már csak az orvosi vizsgálat van hátra

Vágólapra másolva!
2013.01.24. 13:12
Szigetországi lapértesülések szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United megállapodott a Crystal Palace tehetségével, Wilfried Zahával.
A BBC szerint a 20 éves támadó a következő 48 órában átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, ezt követően pedig öt és fél éves szerződést ír alá a „vörös ördögökkel”.A forrás úgy tudja, hogy a manchesteriek 10 millió fontot fizetnek az angol felnőttválogatottban is bemutatkozó játékosért, de a teljesítményfüggő bónuszokkal ez az összeg 15 millióra is növekedhet.Zaha 12 éves korában szerződött a Crystal Palace-hoz, és a hírek szerint egyelőre nem is kellene elhagynia az együttest, az első fél évet ugyanis kölcsönben jelenlegi együttesénél töltené.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik