Liverpool: súlyos Fabinho sérülése, idén már nem játszhat

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.11.29. 14:17
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool friss tájékoztatást adott Fabinho állapotáról.

A 26 esztendős brazil válogatott középpályás a szerdai, Napoli elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen (1–1) sérült meg, ami miatt a 18. percben le is kellett cserélni.Napoli elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen (1–1) sérült meg, ami miatt a 18. percben le is kellett cserélni.

A„vörösök” közleménye szerint Fabinho sérülése súlyos, a futballistának megsérült a bokaszalagja, ami miatt ebben az évben már biztosan nem léphet pályára – a Liverpool január elsejéig bezárólag kilenc tétmérkőzést még biztosan megvív, így a brazilnak ezeket egyaránt ki kell hagynia.

A Pool tájékoztatása szerint a játékos már meg is kezdte a rehabilitációját.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
E-CSOPORT
Liverpool (angol)–Napoli (olasz) 1–1
(Lovren 65., ill. Mertens 21.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik