Liverpool: A játékosoknak vállalniuk kell a felelősséget - Hodgson

Vágólapra másolva!
2010.09.23. 09:33
Ahogy arról beszámoltunk, a legjobb 32 között búcsúzott az angol Ligakupa további küzdelmeitől a Liverpool. A „vörösök” hazai pályán, 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesrúgásokkal szenvedtek vereséget a negyedosztályú Northamptontól. A Pool menedzsere, Roy Hodgson nem rejtette véka alá csalódottságát a találkozó után.

„Jól akartunk szerepelni a Ligakupában, és nem sikerült. Szerencsés sorsolásunk volt, negyedosztályú együttest kaptunk, továbbjutással számoltunk – nem jött össze, így jogosak a kritikák” – kezdte a mérkőzés értékelését Roy Hodgson, a Liverpool menedzsere.

„Nagy kudarc ez a klubnak, mivel a Ligakupa olyan sorozat, amelyben volt esélyünk jól szerepelni. Csak annyit tehetek, hogy gratulálok a Northamptonnak, és elnézést kérek mindenkitől” – folytatta a Fulhamet az előző idényben az Európa-liga döntőjéig vezető szakember, aki nem ment el szó nélkül játékosai gyenge teljesítménye mellett.

„A játékosoknak felelősséget kell vállalniuk a vereségért. Én elfogadom a felelősséget azért, hogy sokat változtattam a kezdőcsapaton – azért tettem, mert hittem benne, hogy azok a játékosok, akiket pályára küldök, elég jók ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. Nos, nem voltak elég jók. Nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy a csapat, amelyben annyira bíztam, egy-két ember kivételével nem hálálta meg a bizalmat a pályán” – tette hozzá Hodgson.

A negyedosztályú kiscsapat pályakezdő menedzserével, Ian Sampsonnal érthetően madarat lehetett volna fogatni a lefújás után. „Még játékosként megnyertem egy rájátszás döntőjét a Northamptonnal a Wembleyben, és ennek a győzelemnek ott van a helye amellett. Egészen hihetetlen, egy éve dolgozom a szakmában, és elmondhatom magamról, hogy a csapatom győzött az Anfielden! Minden elismerésem a játékosaimé, fiatal csapatot alkotnak, remek a hozzáállásuk, megvan bennük a győzni akarás. Nem tudom őket eléggé dicsérni!” – lelkendezett a szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik