Légiósok: Balogh pihenőt kapott, mentálisan rendbe kell jönnie

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.12.13. 12:54
Az angol másodosztályban szereplő Hull Citynél pihenőt adtak a sérüléssel bajlódó Balogh Norbertnek.

A 23 esztendős magyar válogatott csatár október végén, a Nottingham Forest elleni bajnokin sérült meg, s azóta sem tudott pályára lépni – mint azt Grant McCann, a Hull menedzsere elárulta, Balogh Norbert felépülése nem halad a megfelelő ütemben, és mivel mentálisan igencsak nehéz időszakot él át, a klub kimenőt adott neki.

„Erre a hétre kapott tőlünk egy kis szünetet – idézi McCannt a hulldailymail.co.uk. – A meccsek gyors körforgásával, és amiért jelenleg nem tud minket segíteni a pályán, úgy voltunk vele, hogy egyenesbe akarjuk hozni mentálisan, ezért »szusszanhat« egyet.”

„A jövő héten visszatér a csapathoz, aztán felveszi ismét a fonalat. Nehéz időszak ez Balogh számára, mindannyian úgy hittük, hogy jó úton halad a felépülés felé, a visszaesés pedig nem jött jól neki mentálisan, úgyhogy fontos volt, hogy fellélegezhessen egy picit. Ami a sérülését illeti, nehéz pontos dátumot mondani. Úgy gondoltuk, a jövő héten már számíthatunk rá, de lassan halad a felépülése, ami miatt ismét megröntgeneztük, de nem találtunk semmi új problémát. Ettől függetlenül amikor a legutóbb lejött az edzőpályáról, nem érezte magát komfortosan, ezért pihenőt kapott, hogy a családjával lehessen egy kicsit.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik