Gullit: Van Gaal elherdálta az MU pénzét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.28. 17:00
null
Ruud Gullit (jobbra) szerint Louis van Gaal (balra) nem jól mérte fel a Premier League erejét (Fotó: Reuters)
Ruud Gullit szerint Louis van Gaal nincs tisztában a Premier League-ben uralkodó viszonyokkal, és a Manchester United menedzsereként elherdálta a klub átigazolásokra szánt pénzét.

 

Ruud Gullit a nyáron többször dicsérte Louis van Gaalt, és kiállt a szakember mellett, akit többek között Johan Cruyff is támadott a holland válogatottal a vb-n alkalmazott taktikai hadrendje miatt. Legújabb jegyzetében azonban éles kritikát fogalmazott meg a Manchester United új menedzserével szemben. Gullit elsősorban azt rótta fel Van Gaalnak, hogy lényegében csak a támadószekció megerősítésére gondolt a nyáron, középső védőket nem igazolt.

„Hogy lehetséges az, hogy egy ilyen tapasztalt és sikeres edző úgy gondolta, hogy elkezdheti az idényt anélkül, hogy megszerzett volna legalább két igazán jó középső védőt? – tette fel a költői kérdést Gullit a De Telegraaf hasábjain. – Még mindig nem térek napirendre az igazolásai felett. Ha csak a középpályára és a támadósorba veszel embereket, akkor alábecsülöd a Premier League szintjét és erejét. Ha életben akarsz maradni az angol élvonalban, akkor az alapokkal kell kezdened, és a tetőt csak legvégül építheted a házadra. Van Gaal pont fordítva csinálta.”

Ruud Gullit játékosként három évet húzott le a Chelsea-nél, edzőként a londoni csapat mellett irányította a Newcastle Unitedet is, tehát van némi rálátása az angol focira.

„Nemanja Vidics és Rio Ferdinand távozása után nyilvánvaló volt, hogy új középső védőkre van szükség, neki pedig kétszázmillió font állt a rendelkezésére – folytatta 1987 aranylabdása. – Ha ennek az összegnek egy részét nem erős, tapasztalt középső hátvédek megvételére költöd, az azt mutatja, hogy nem érted a Premier League-et. Most ráadásul még rosszabb a helyzet a sérültek miatt, hátul egyik lyukat kell betömni a másik után. Ha pedig ennyi sérülted van és nem igazoltál védőket, akkor valamit rosszul csináltál a klubodnál.”

Gullit úgy gondolja, hogy ha Van Gaal rá is eszmél a hibájára, már késő lesz.

„Azt szeretném, ha sikeres lenne a Manchester Unitednél, de mire hátul rendbe teszi a csapatát, eltelik újabb három hónap. Szerintem a Unitednél mutatott átigazolási politikája, az, hogy szinte csak középpályásokat és csatárokat vett, a holland gyökereire vezethető vissza. Hollandiában úgy nőtt fel, hogy csak a támadásra gondolt. Van Gaal most megtanulja a leckét. Láthatja, hogy a védőinek a világ legerősebb csatáraival kell felvenniük a versenyt. Befürödtek a fiatal hátsó embereikkel. Angliában más törvények uralkodnak a labdarúgásban. Itt van például Gerard Piqué. Barcelonában a világ egyik legjobb védőjévé vált, a Manchester Unitednél viszont erre esélye sem volt.”

A Manchester United szombaton csak egy gólt kapott, és meg is nyerte a West Ham elleni bajnokiját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik