Felkészülés: ismét nyert az Ázsiában túrázó Arsenal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.22. 14:26
Harmadik felkészülési mérkőzését is megnyerte az Ázsiában túrázó Arsenal labdarúgócsapata: az „ágyúsok” a japán Nagoja Grampus ellen arattak 3–1-es győzelmet.

Továbbra is jól elszórakoztatja a közönséget az ázsiai túrán lévő Arsenal. A londoni csapat ráadásul ezúttal a Nagoja Grampusszal játszott. Hogy ez miért érdekes? Arsene Wenger ugyanis ennél a csapatnál volt vezetőedző, mielőtt az Arsenal menedzsere lett. Igen! Volt ilyen időszak is...

Az angolok álomszerűen kezdték a japán bajnokság 12. helyén álló Nagoja Grampus elleni előkészületi találkozót, hiszen Olivier Giroud révén már a harmadik percben megszerezték a vezetést. A francia válogatott csatár Tomás Rosicky jobb oldalról érkező beadását bólintotta a hazaiak kapujába, így a harmadik felkészülési meccsén már a hatodik gólját szerezte. 0–1

BRAZÍLIÁBÓL ERŐSÍTHET AZ ARSENAL

A L’Équipe értesülései szerint az Arsenal labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását Bernard, az Atlético Mineiro brazil válogatott szélsője.
A francia lap átigazolási díjat nem említ, azt ugyanakkor tudni véli, hogy a Porto, a Sahtar Doneck és a Tottenham által is csábított játékos évente hárommillió eurót tehet majd zsebre az „ágyúsoknál”.
A hírek szerint Bernard a Libertadores-kupa döntőjének – magyar idő szerint – csütörtök hajnalban esedékes visszavágóján lép utoljára pályára az Atlético Mineiro színeiben, amely a párharc első felvonását 2–0-ra elveszítette az Olimpia Asunción otthonában.
A 20 esztendős, ötszörös brazil válogatott szélső pénteken eshet át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, amely után ötéves szerződést köthet az idén nyáron eddig csak Yaya Sanogót szerződtető Arsenallal.

Aligha meglepő, hogy a folytatásban is a Nagoja térfelén zajlott a játék. Rengeteget volt játékban a londoniak japán légiósa, Mijaicsi Rjo, valamint Theo Walcott megindulásai is rengeteg veszélyt hordoztak magukban.

Aztán egy japán játékos szerzett gólt, aminek nem örültek a hazaiak. Pontosabban, dehogynem! A 45 ezer hazai szurkoló többnyire Arsenal-mezben foglalt helyet a lelátón, s ujjongott, amikor honfitársuk, az Arsenalt erősítő Mijaicsi értékesítette a Tulio Tanaka kezezéséért megítélt tizenegyest. 0–2

A találkozón remekül muzsikált az Arsenal, gördülékeny volt a csapat játéka, kérdés, hogy mire mennek majd a komolyabb ellenfelek ellen a londoniak. Ezt majd pár hónap múlva megtudjuk, de addig is még ebből a mérkőzésből is volt hátra jónéhány perc és nem kevés szép jelenet.

A második játékrészből tíz perc telt el, és ismét betalált Arsene Wenger együttese. A csereként beállt Gedion Zelalem remek ütemben tálalt a védők mögé bemozgó Walcott elé, aki egy átvétel után okosan átlöbbölte a labdát a kimozduló kapus fölött. 0–3

Az 59. percben Kieran Gibbs növelhette volna a vendégek fórját, de ígéretes helyzetben hét méterről az oldalhálót találta telibe. A találkozó ezen periódusában egyébként a japánok is eljutottak az Arsenal kapujáig, Lukasz Fabianskinak több ízben is figyelnie kellett, nehogy meglepetés érje.

A 72. percben azonban már ő sem tudott segíteni, a Nagoja jóformán lekopírozta az „ágyúsok" első gólját. Kiváló jobb oldali beadás után Jano Kiso bólintott a bal alsóba. 1–3

Az utolsó bő negyedórában a megszokottnál is fiatalabb Arsenalnak már nem sikerült az újabb gólszerzés, ahogy a lelkes japánoknak sem, így az „ágyúsok” az eddigi két felkészülési meccsük után ezúttal „szoros” meccsen nyertek. Mint ismert, Arsene Wenger legénysége egy 7–0-s és egy 7–1-es győzelemmel kezdte ázsiai túráját.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NAGOJA GRAMPUS (japán)–ARSENAL (angol) 1–3 (0–2)
Tojota.
ARSENAL: Fabianski – Sagna, Jenkinson, Mertesacker, Gibbs (Miquel, 59.) – Arteta (Wilshere, a szünetben), Ramsey (Aneke, 69.) – Walcott (Akpom, 69.), Rosicky (Zelalem, a szünetben), Mijaicsi (Gnabry, a szünetben) – Giroud (Podolski, a szünetben).
Gólszerző: Jano (72.), ill. Giroud (3.), Mijaicsi (26. – 11-esből), Walcott (55.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik