FA-kupa: a PL-ben remeklő Leicester a 3. fordulóban búcsúzott

Vágólapra másolva!
2016.01.20. 23:00
null
Szon Hjung Min a 4. fordulóba vezette a Spurst (Fotó: Reuters)
A Premier League-ben kiválóan teljesítő Leicester City hazai pályán alulmaradt a megismételt mérkőzésen a Tottenham Hotspurrel szemben, így nem jutott tovább az angol FA-kupa harmadik fordulójából.

A Spurs nyerő embere a dél-koreai Szon Hjung Min volt, aki góllal és gólpasszal segítette csapatát a továbbjutáshoz. A londoniak a 39. percben jutottak vezetéshez, amikor a távol-keleti játékos óriási gólt ragasztott Kasper Schmeichel kapujának bal felső sarkába. A második játékrész elején sokat tett az egyenlítésért a hazai csapat, ám a vendégek kihasználtak egy védelmi kihagyást: Szon tálalt Nacer Chadli elé, aki ziccerben laposan a kapuba passzolt.

Tizenegy nap alatt harmadszor mérkőzött meg egymással a két csapat, az első FA-kupa-meccs döntetlenje után két vendéggyőzelem következett, így a bajnokságban továbbra is élnek a Leicester vérmes reményei, a kupában viszont az induló kör a búcsút jelentette számára.

A Liverpool 3–0-val búcsúztatta az Exeter Cityt. A hazaiak már a 10. percben megadták a meccs alaphangját Joe Allen találatával, majd a hajrá előtt el is döntötték a továbbjutás kérdését.

Bogdán Ádám a kispadon kapott helyet Jürgen Klopptól.

A Tottenham a harmadosztályú Colchester United, a Liverpool a szintén Premier League-es West Ham ellen folytatja a kupában.

A MECCS GÓLJAI

ANGOL FA-KUPA
3. FORDULÓ, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉSEK

Leicester City–Tottenham 0–2 (Szon Hjung Min 39., Chadli 66.)
Liverpool–Exeter City (IV.) 3–0 (J. Allen 10., Ojo 74., Joao Carlos 82.)
A győztesek továbbjutottak.

LIVERPOOL–EXETER CITY 3–0

FA-KUPA
A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Arsenal
–Burnley (II.)
Bury (III.)–Hull City (II.)
Carlisle United (IV.)–Everton
Colchester United (III.)–Tottenham Hotspur
Crystal Palace–Stoke City
Derby County (II.)–Manchester United
Bolton Wanderers (II.)–Leeds United (II.)
LiverpoolWest Ham United
Reading (II.)–Walsall (III.)
Portsmouth (IV.)–AFC Bournemouth
Milton Keynes Dons (II.)–Chelsea
Nottingham Forest (II.)–Watford
Oxford United (IV.)–Blackburn Rovers (II.)
Shrewsbury Town (III.)–Sheffield Wednesday (II.)
West Bromwich Albion–Peterborough United (III.)
Aston VillaManchester City
Vastag betűvel szedtük a Premier League-ben szereplő csapatokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik