FA-kupa: érik a Liverpool-Arsenal döntő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.08. 22:44
null
Cooutinho góljával négy között a Pool (Fotó: Action Images)
A Liverpool jutott utolsóként az FA-kupa legjobb négy csapata közé, miután a megismételt mérkőzésen idegenben 1–0-ra legyőzte a Blackburnt.

A Pool az első mérkőzésen hatalmas fölényben játszott a Blackburn ellen, de képtelen volt betalálni a másodosztályú csapat kapujába. A gól nélküli döntetlent követően így ismét egymásnak feszültek a csapatok, de már a Rovers pályaválasztásával.

A mostani találkozón is dominált a hétvégén az Arsenaltól hatalmas pofont kapó, s ezzel a BL-ről lassan lemondani kényszerülő Pool.

A gól azonban most sem akart megérkezni, egészen a 71. percig, ekkor azonban Philippe Coutinho remek megoldást választott, éles szögből kilőtte a hosszú alsó sarkot. Ez az egy találat pedig elég volt a továbbjutáshoz. 0–1

Brendan Rodgers együttese az elődöntőben az Aston Villával találkozik. A másik ágon az Arsenalnak a másodosztályú Reading ellen kellene megtennie a következő lépést a címvédés felé.

Érdekesség, hogy a Pool a legutóbbi öt alkalommal bejutott a fináléba, amikor elverekedte magát az elődöntőig.

FA-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
Blackburn (II.)–Liverpool 0–1 (Coutinho 71.)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Reading (II.)–Arsenal
Aston Villa–Liverpool

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik