Everton: az edző elárulta az igazi okot, miért kapott a csatára csak 19 percet

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.16. 11:45
Mint arról beszámoltunk, az Everton megbízott vezetőedzője, Duncan Ferguson a Manchester United ellen 1–1-re végződő bajnoki 70. percében be-, majd a 89. percében lecserélte Moise Keant. Most pedig azt is elárulta, miért döntött így.

„Szerettem volna kicsit húzni az időt. Sajnálatosan ő volt az a játékos, akit lecseréltem, ennek nincsen semmilyen személyes oka, így döntöttem” – mondta a találkozó után a BBC-nek Duncan Ferguson. „Szerettem volna kicsit húzni az időt. Sajnálatosan ő volt az a játékos, akit lecseréltem, ennek nincsen semmilyen személyes oka, így döntöttem” – mondta a találkozó után a BBC-nek Duncan Ferguson.

Egy nappal később a Liverpool Echónak azonban már máshogy indokolta döntését az Everton mestere.

Kean nem tudta teljesíteni Ferguson kérését, ezért kapott csak 19 percet (Fotó: Twitter)
Kean nem tudta teljesíteni Ferguson kérését, ezért kapott csak 19 percet (Fotó: Twitter)

„Látszott, hogy képtelen felvenni a meccs ritmusát. Csatárként cseréltem be, majd azt kértem tőle, hogy menjen ki a jobb szélre. Tudom, hogy ez nehéz, de a csapatnak erre volt szüksége. Mikor pedig láttam, hogy nem tudja teljesíteni a kérésemet, inkább becseréltem valakit, aki alkalmas erre a feladatra” – indokolt Ferguson.

„Megértem, hogy dühös, de a csapat érdeke volt, hogy most csak tizenkilenc percet kapjon. Beszélni fogok vele erről, de biztos vagyok benne, hogy túlteszi magát rajta” – tette hozzá a liverpooliak edzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik