Elszabadult a pokol a Villa Parkban: megharapták a gólszerzőt - képek, videók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.08. 09:47
null
Megrohanták a játékosokat a lefújás után
Nem csak az Aston Villa sikere miatt marad emlékezetes a szombati FA-kupa-negyeddöntő. A hazai szurkolók már a hosszabbításban is betörtek a pályára, a lefújás után pedig elszabadult a pokol.

A tények kedvéért rögzítsük: az Aston Villa 2–0-.ra nyert a West Bromwich ellen az FA-kupa negyeddöntőjében, a találkozó mégsem a meccsen történtek miatt került a címlapokra. A hazai szurkolók berohanása miatt már a hosszabbításban is meg kellett szakítani a játékot, majd a lefújás után a pályára özönlöttek a drukkerek, míg a West Bromwich táborában székeket rongáltak meg. Az FA minden bizonnyal vizsgálatot indít az ügyben.

„Ez gyalázatos, nem akartuk volna látni ezeket a jeleneteket. A játékosok is veszélybe kerültek. Az 1970-es és 1980-as években láttunk hasonlót, és nem szeretnénk újra megtapasztalni" – mondta Tony Pulis, a West Brom menedzsere, aki szerint a pályára rohanók „komplett idióták".

Az Aston Villa közleményben kért elnézést: „Szeretnénk bocsánatot kérni a Labdarúgó-szövetségtől, a West Bromwich vezetőitől, Tony Pulis menedzsertől és az ellenfél összes játékosától, alkalmazottjától. Klubunk semmilyen körülmények között sem tartja elfogadhatónak, hogy a szurkolók berohanjanak a pályára. Nagyon szomorúak vagyunk, hogy ezt a többség számára emlékezetes pillanatot elrontották azok, akik nem tudták kontrollálni magukat."

Tim Sherwood, az Aston Villa menedzsere is elítélte a szurkolókat, ugyanakkor megértette az érzelmeiket, miután egy héten belül kétszer is legyőzte a csapat a helyi riválist: „Szerintem nem voltunk veszélyben, legfeljebb a West Brom játékosai..."

Fabian Delphet megharapták az össznépi ünneplésben
Fabian Delphet megharapták az össznépi ünneplésben

A csapatkapitány Fabian Delphnek is kijutott a jóból:

„A karszalagom elszakadt, valaki levette a cipőt a bal lábamról, de értékelem a szurkolók elhivatottságát. Mindenki meg akart puszilni, de olyan is volt, aki megharapott – ijesztő volt!" – mondta a meccs első gólját jegyző Delph.

A partjelző élete sprintjét vágta ki:

A biztonságiak nem igazán bírtak a túlerővel
A biztonságiak nem igazán bírtak a túlerővel
De néhány berohanót azért elkaptak
De néhány berohanót azért elkaptak
Ki-ki döntse el, feltenné-e a fejére egy meccsen
Ki-ki döntse el, feltenné-e a fejére egy meccsen
A West Brom kapusát cukkolta az egyik hazai szurkoló
A West Brom kapusát cukkolta az egyik hazai szurkoló
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik