Edzősors: Lehet, túl sokáig maradtam az Arsenalban – Wenger

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.03. 09:10
null
Wenger egy nap szívesen visszatérne az Arsenalba (Fotó: AFP)
Arsene Wenger, az Arsenal legendás menedzsere úgy véli, lehet, hogy előbb kellett volna elköszönnie a klubtól – olvasható a The Times honlapján.

 

Arsene Wenger 1996 és 2018 között irányította az Arsenalt. A 22 év alatt háromszor nyerték meg vele az „ágyúsok” a Premier League-t, a 2003–2004-es idényt – máig egyedüliként – veretlenül. 2016-ig mindig a legjobb négy hely valamelyikén végzett a csapattal a bajnokságban. Az utolsó két idényében azonban már dobogóra sem állhatott az együttessel (5. és 6.), igaz, azóta sem (2018–2019: 5. hely, 2019–2020: 8. hely) volt a legjobb négyben az Arsenal a bajnokság végén.

„Lehet, hogy túl sokáig maradtam – nyilatkozta Wenger a The Times-nak. – Nem tudom, de végig olyan elkötelezett voltam, mint az első napon. Azt hiszem, a klub legnehezebb időszakában nagyon sikeresen menedzseltem a csapatot.”

„Bizonyos szakaszokban az emberek azt mondják rólad, hogy öreg vagy, de ők nem igazán látják, hogy mit csinálsz. Úgy szolgáltam a klubot, ahogy csak tudtam” – tette hozzá.

„A klub úgy gondolta, jobb, ha abbahagyom – emlékezett vissza a 70 éves francia szakember az utolsó időszakra. – Mindig abban a tudatban éltem, hogy ez megtörténhet. A szurkolók már nem voltak boldogok. Legalábbis egy részük. Huszonkét év után megérted, ha változást akarnak.”

A csapatát 2006-ban BL-döntőbe vezető szakember azt is elárulta, hogy egy nap visszatér az Arsenalhoz, ugyanakkor elismerte, a távozása óta többször is visszautasította a klub ajánlatát – arra nem tért ki, hogy milyen szerepkörben térne vissza, illetve milyen szerepkörbe hívta volna vissza őt az Arsenal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik