Chelsea: megszületett a megállapodás, bemutatták a francia védőt – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.08.31. 15:48
null
Fofana már a Chelsea mezében pózol (Fotó: AFP)
A Chelsea labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Wesley Fofanát a Leicester Cityből.

 

A francia védő 70+5 millió fontért igazolt a Leicester Cityből a Chelsea-be – számolt be róla a Sky Sports, ugyanis a klubok nem hozták nyilvánosságra az átigazolás összegét. Fofana hétéves szerződést kötött a fővárosi alakulattal.

„Az elmúlt két nap fontos volt számomra, és nagyon boldog vagyok. Már reggel együtt edzettem a csapattal, és ez az egész olyan mint egy álom. Nagyon várom, hogy végre pályára lépjek a Chelsea-ben.

Azért vagyok itt, hogy trófeákat nyerjek. Mindent be akarok zsebelni, a Bajnokok Ligáját, a Premier League-et, az FA-kupát és a Ligakupát is” – mondta Wesley Fofana.


A londoni „kékek” már hosszú ideje tárgyaltak a Leicester Cityvel Fofana kapcsán, ám a „rókák” három ajánlatot is elutasítottak – a Chelsea 60 millió fontért szerette volna megszerezni a 21 éves bekket, de erről hallani sem akartak a King Powerben.

Az U21-es francia válogatott játékos 2020-ban a Saint-Étienne-ből igazolt a Leicesterhez, amelynél összesen 37 alkalommal lépett pályára a Premier League-ben. A 2020–2021-es PL-idényben a legjobb fiatal játékosnak választották meg a klubjánál. Bebizonyította, hogy kulcsmérkőzéseken is képes parádésan védekezni – a 2021-es FA-kupa-döntőben pont a Chelsea támadóit hatástalanította, a Leicester 1–0-ra győzött.

A 2021–2022-es kiírásban brutális sérülést szenvedett a Villarreal elleni felkészülési mérkőzésen – eltört a szárkapocscsontja, így majdnem a teljes szezont ki kellett hagynia.

A Chelsea nem spórolt a nyári átigazolási piacon: korábban aláírt Raheem Sterling, Marc Cucurella és Kalidou Koulibaly is.

Thomas Tuchel együttesénél a védelem egyelőre nem úgy funkciónál, ahogyan azt a német szakember szeretné – a Leeds United 3–0-ra, a Southampton 2–1-re verte meg a Chelsea-t a Premier League-ben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik