Chelsea: lemaradhatnak a bérletesek a nyitányról

Vágólapra másolva!
2021.08.12. 18:50
null
Az még kérdéses, hogy bizonyos bérlettel rendelkező szurkolók részt vehetnek-e a nyitányon (Fotó: AFP)
A Sky Sports információi szerint a szezonbérlettel rendelkező Chelsea-szurkolók egy része nem tekintheti meg élőben a Crystal Palace elleni, angol élvonalbeli idénynyitó mérkőzést, mivel a Stamford Bridge-en még nem fejeződtek be a felújítási munkálatok.

 

Azok a Chelsea-drukkerek, akiknek a stadion északi részén található Matthew Harding Stand (az 1996-ban helikopter balesetben elhunyt klubigazgató, Matthew Harding után kapta nevét) alsó tribünjére szól a bérlete, feltehetőleg nem tekinthetik meg élőben a csapat idénynyitó mérkőzését, mivel a klub közleménye szerint a székeket érintő felújítási munkálatok még nem fejeződtek be.

„A klub tizenkétezer széket cserélt ki a nyár folyamán, több szekcióban már befejeződtek a munkálatok, ugyanakkor a kivitelező nem tudja garantálni, hogy a Crystal Palace elleni mérkőzésre készen állnak a hiányzó darabok” – olvasható a Chelsea közleményében.

A közleményből az is kiderül, a vezetőség pénteken bejelenti, hogy az érintett szurkolók részt vehetnek-e az augusztus 14-én esedékes mérkőzésen – abban az esetben, ha ez nem lehetséges, a szimpatizánsok teljes körű pénzvisszatérítéssel számolhatnak.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik