Chelsea: Fernando Torres nem számított a Pool nyerő taktikájára

Vágólapra másolva!
2011.02.07. 21:10
Fernando Torres, a Chelsea-ben vasárnap a Liverpool elleni vesztes mérkőzésen (0–1) bemutatkozó támadó a keserű első mérkőzés után igyekezett a jövőbe tekinteni, és arról beszélt, hogy sok pontot szerezhetnek még a bajnokságban.

„Nagyon kemény volt a Liverpool elleni mérkőzés – mondta a korábbi együttese elleni találkozóról a spanyol. – A Liverpoolnak jó meccse volt, megerősített védelemmel álltak fel, amire mi nem számítottunk, és kihasználták az ebből fakadó előnyt. Nekünk nem volt elég helyzetünk, és volt egy-két ellentmondásos szituáció, amikor talán büntetőt kaphattunk volna.”

„Úgy gondolom, hogy a döntetlen lett volna fair, de most előre kell tekintenünk, és a végsőkig kell harcolni, még sok pont van, amit meg lehet szerezni” – mondta Torres, aki újságírók kérdésére elmondta, nem zavarja, ha Didier Drogba és Nicolas Anelka is vele együtt a pályán van, mint mondta, készek arra, hogy különböző pozíciókban játszanak a csapat sikeréért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik