Aston Villa: a játékosok lázadásáról pletykálnak, Houllier cáfol

Vágólapra másolva!
2010.12.17. 18:35
Gérard Houllier, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Aston Villa menedzsere cáfolja a pletykákat, amelyek szerint játékosainak nem tetszenek a munkamódszerei, és ezért fellázadtak ellene.

Houllier szerint nem igaz, hogy az edzőpályán összeveszett Richard Dunne-nal, és ennek következményeként tette ki a csapatkapitányt a keretből, majd szerepeltette büntetésből – más lázadozó kulcsemberekkel együtt – a Leicester elleni minapi zárt kapus edzőmérkőzésen.

„Tudom, hogy másképp dolgozom, mint elődöm, és ez érinti néhány futballista komfortérzetét, de szó sincs lázadásról – magyarázta Houllier. Következő mondataiból azért kiolvasható, hogy a hangulat nem a legjobb a Premier League 14. helyén álló csapatnál. – A játékosoknak alkalmazkodniuk kell az edző módszereihez: ahogyan mondani szokták, vagy megszoksz, vagy megszöksz. S persze ne felejtsük el, hogy minden klubnál vannak boldog játékosok és vannak boldogtalanok. Utóbbiak azok, akik kevesebb játéklehetőséghez jutnak, és akik szerint a menedzser nem érti a dolgát, de hát ezzel együtt kell élnünk."

Houllier hozzátette: a futballisták óriási fizetést kapnak azért, hogy „játsszanak és élvezzék a futballt", és „fantasztikus foglalkozást" űzhetnek. És hogy edzőmérkőzés mint büntetés? „Az lenne a büntetés, ha egyáltalán nem játszhatnának, ha nem osztanának nekik lapot."

Az Aston Villa szombaton a Wigan vendégeként próbál javítani a pozícióján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik