Arsenal: „Sokan bántottak minket a klubon belül” – Arteta őszintén vallott

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.22. 12:39
null
Arteta csapata egy fordulóval a vége előtt a 9. helyen áll (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta arról beszélt, hogy egyesek házon belül megpróbáltak ártani a klubnak, ugyanakkor büszkén dolgozik együtt az őt körülvevő emberekkel – írja a goal.com.

 

Mikel Arteta örül, hogy annak ellenére is sikerült összetartaniuk, hogy bizonyos személyek megpróbáltak ártani az Arsenalnak.

„A legjobb dolog az volt ebben az idényben, hogy együtt tudtuk tartani a csapatot, a stábot, a munkatársakat és mindenki mást – jelentette ki az Arsenal menedzsere, aki azt is elárulta, miért gondolja ezt így. – Olyan körülmények között sikerült ezt elérnünk, amikor nem szállítottuk a győzelmeket, és ezért sokan bántottak minket a klubon belül és kívül is.”

Hozzátette: az összetartás is egy eredmény, hiszen ilyen helyzetekben könnyen megbomolhat a csapatösszhang.

Arteta arra a kérdésre, hogy akik megpróbáltak belülről ártani a klubnak, jelen vannak-e még, így felelt: „Nem”.

A 39 éves menedzser összefoglalta az első teljes idényét az Arsenal élén.

„Rendkívüli kihívás, de hihetetlenül ösztönző” – vallotta be és hangsúlyozta: elmondhatatlanul büszke arra, hogy remek emberekkel dolgozhat együtt.

 

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik