Arsenal: milliókat keres a játékos, az édesanyja mégis hajléktalan

Vágólapra másolva!
2018.03.05. 18:17
null
Ainsley Maitland-Niles 2017-ben kapott profi szerződést (Fotó: AFP)
A 20 éves Ainsley Maitland-Niles 30 ezer fontot keres hetente az Arsenal játékosaként, az édesanyja mégis egy ablak nélküli, néhány négyzetméteres helyiségben hajtja álomra a fejét nap mint nap. A The Sun közölt cikket a történetről.

 

A 38 éves nő azt állítja, fiát – aki egyébként egy luxusapartmanban él a testvérével – megbolondította a pénz. Elmondása szerint már három hónapja él egy 10 négyzetméteres konténerben, ablak, szőnyeg, mellékhelyiség és mosási lehetőségek nélkül.

„A fiam hetente annyit keres, hogy abból egy lakást tudna venni nekem” – mondja Jule Niles.

„Agyára ment a pénz, én pedig ebben a helyzetben vagyok. A fiam az Arsenalban játszik, én pedig egy hajléktalan vagyok. Ez nem otthon, nincs zuhanyozó, és leülni sem tudok. Ez is, de leginkább a családom hiányzik.”

„Ez borzalmas. Csak azt akarom tudni, mi rosszat tettem” – fogalmazott Jule, aki attól fél, hogy a raktár (amelynek egyik részében „lakik”) munkatársai észre fogják venni, hogy ott alszik, és kiteszik az utcára.

(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)

„Várok, amíg mindenki hazamegy, aztán elalszom. Ez szívszorító” – így a nő, aki arról is beszélt, volt olyan időszak az életében, amikor annyira szegények voltak, hogy ő éhes maradt, hogy a fiai enni tudjanak.

Maitland-Niles 2014 decemberében, 17 évesen debütált a Bajnokok Ligájában, majd négy nappal később Arsene Wenger a Premier League-ben is bevetette őt. Ezt követően az „ágyúsok” weboldalán Istennek és édesanyjának is köszönetet mondott, hogy idáig eljutott.

Akkor azt nyilatkozta, hogy a mezét, amelyben először pályára lépett, aláírja és odaadja az édesanyjának.

(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)

De mi történt, hol romlott meg a kapcsolat anya és fia között?

Amikor a fiatal labdarúgó karrierje felfelé ívelt, a kezdetekben kifizette a család lakásának bérleti díját. Ez egy nagy, háromszobás otthon volt az Arsenal edzőközpontjának közelében, Hertfordshire-ben.

2015 májusában a hölgy összeveszett a klub stábjának néhány tagjával, amikor fia jövőjéről beszélgettek. Azzal vádolták, hogy megütötte Dick Law-t, aki akkoriban az átigazolási tárgyalásokban játszott nagy szerepet az együttesnél.

(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)

Jule-t aztán szabadon engedték, a rendőrség nem tett további intézkedést, sőt a hölgy cáfolja az esetet. A következő évben a fiatal szélső az Ipswichhez került kölcsönbe.

A hírek szerint az édesanya többször telefonon üzent Mick McCarthynak, a csapat menedzserének, mert az nem engedte, hogy a fiú részt vegyen az angol válogatott mezeinek bemutatóján.

Jule később Ausztráliába ment pihenni, mindent a fia fizetett. Amikor 2016 augusztusában visszatért Nagy-Britanniába, Maitland-Niles várta a reptéren. A nő elmondása szerint már akkor érezte, hogy valami nincs rendben a fiúkkal.

Napokkal később az otthonukból kiköltöztek, Maitland-Niles pedig csak annyit mondott az anyjának: „Csak a saját életemet szeretném élni.”

Jule új otthon után nézett, de nem sikerült találnia, hiszen gyermekgondozóként nem volt állandó jövedelme, így senki nem adta ki neki a lakását.

(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)

A nő a karácsonyt egyedül töltötte, és egy hajléktalanközpontban ebédelt. Azt mondta, küldött egy képet a fiainak a helyről, ahol él. Maitland-Niles ekkor megkérdezte, hogy mi a helyzet vele, majd 1200 fontot ajánlott neki.

„Úgy vélem, nagyon sötét erők vannak a labdarúgásban” – fogalmazott az anya.

„Ezt akarták elérni, mert minél távolabb van tőlem Ainsley, annál kevésbé tudom befolyásolni. Gyakran csak ültem és sírtam. Nem érdekel a pénz, a fiaim akkor is a fiaim, és szeretem őket. Csak azt akarom, hogy ezt tudják.”

A The Sun hozzáteszi, hogy a nő a múlt héten három éjszakát egy hotelben töltött, a költségeket pedig az újság fizette, miután megismerték a helyzetét.

A futballistához közeli forrás szerint a játékos azt mondta, nem tudta, hogy édesanyja ilyen körülmények között él. Állítólag rendszeresen pénzt küld neki.

Az Arsenal és Maitland-Niles nem kommentálta a történetet.

További fejlemény, hogy lehet, kiteszik Jule-t a jelenlegi helyéről azután, hogy felfedte, hol él. A szerződésben az szerepel, hogy tárolni lehet a raktárhelyiségben, élni viszont nem.

Ainsley Mitland-Niles a Premier League-ben kilenc, az Európa-ligában nyolc mérkőzésen lépett pályára eddig ebben a szezonban.

(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik