Arsenal: Cazorla és Walcott hosszabbított

Vágólapra másolva!
2015.07.31. 13:12
Az Arsenal hivatalos honlapján jelentette be, hogy hosszabbított Santi Cazorlával és Theo Walcott-tal. A klub szokásához híven nem hozta nyilvánosságra a megállapodás részleteit.

Walcott kilenc éve érkezett az Arsenalhoz
Walcott kilenc éve érkezett az Arsenalhoz

Abu Diaby távozása után a 26 éves Walcott lett a klubot legrégebben szolgáló játékos az első csapat keretében: az angol válogatott szélső 2006-os Londonba igazolása óta 76 gólt szerzett.

A BBC értesülései szerint Walcott – akinek korábbi szerződése egy év múlva járt volna le, és a Chelsea valamint a Liverpool is bejelentkezett érte – négy évre írt most alá, heti 140 ezer fontotfizetésért.

Cazorla 2012-ben került az Arsenalhoz, és egyből belopta magát a szurkolók szívébe, akik az első szezonban már a klub legjobb játékosának választották. A spanyol középpályás azóta is remekel a csapatban, többek közt a 2015-ös FA-kupa-döntő legjobbjának is megválasztották. Mesut Özil és Alexis Sánchez érkezése után is rendkívül nagy szerep hárul rá.

„Elégedettek vagyunk, hogy meghosszabbítottuk Santi és Theo szerződését. Mindketten nagyon fontosak a csapatunk számára” – mondta Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik