Angol Ligakupa: Varga gólpassza ellenére kiesett a Boro

Vágólapra másolva!
2013.08.06. 22:55
A másodosztályú Middlesbrough hazai pályán kapott ki a negyedik ligás Accringtontól az angol Ligakupa első fordulójában, s ezzel kiesett. A magyar középpályás végigjátszotta a mérkőzést.

Varga József kezdett az Accrington elleni összecsapáson, s hamar meg is hálálta a bizalmat. A DVSC-től kölcsönbe érkező középpályás fejelte át a labdát a vendég védősoron, ami után Lukas Jutkiewicz indult meg a labdával, s lőtt a vendég kapuba.

A folytatásban azonban már nem sok örömük volt a Boro-szurkolóknak: a negyedosztályú csapat ugyanis fordított, s kiejtette a másodosztályú Middlesbrough-t.

Ezúttal nem Bogdán Ádám védte a Bolton kapuját, hanem Andrew Lonergan, de ez megszokott a Ligakupában, hogy több olyan játékos is szerepet kap, aki esetleg kevesebbet játszik.

A Wanderers végül a Shrewsbury Town otthonában egy 3–1-es győzelemmel harcolta ki a továbbjutást.

Futács Márkót a Leicester City nem nevezte a Wycombe elleni keretbe. A magyar támadó csapat 2–1-re győzött.

ANGOL LIGAKUPA
1. FORDULÓ
Barnsley–Scunthorpe 0–0 – tizenegyesekkel: 5–4
Birmingham–Plymouth 3–2 – hosszabbítás után
Bournemouth–Portsmouth 1–0
Brentford–Dag and Red 3–2
Brighton–Newport 1–3 – hosszabbítás után
Bristol Rovers–Watford 1–3
Bury–Crewe 3–2
Charlton–Oxford 4–0
Cheltenham–Crawley 4–3 – hosszabbítás után
Colchester–Peterborough 1–5
Doncaster–Rochdale 1–0
Exeter–Queens Park Rangers 0–2
Gillingham–Bristol City 0–2
Huddersfield–Bradford 2–1
Leyton Orient–Coventry 3–2
Middlesbrough–Accrington 1–2
Millwall–Wimbledon 2–1
Morecambe–Wolverhampton Wanderers 1–0
Northampton–Milton Keynes Dons 1–2
Nottingham Forest–Hartlepool 3–1
Oldham–Derby 0–1
Port Vale–Walsall 1–2
Rotherham–Sheffield Wednesday 2–1
Shrewsbury–Bolton 1–3
Southend–Yeovil 0–1
Stevenage–Ipswich 2–0
Swindon–Torquay 1–0
Tranmere–Mansfield 2–0
Wycombe–Leicester 1–2
York–Burnley 0–4
Sheffield United–Burton 1–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik