Anglia: öt meccsre kitiltották a volt MU-ászt a stadionból

Vágólapra másolva!
2013.10.08. 21:45
Paul Ince, az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Championship) szereplő Blackpool menedzsere a következő öt mérkőzésen nem lehet ott abban a stadionban, amelyikben csapata éppen pályára lép – közölte fegyelmi határozatában az angol Futballszövetség (FA).

Paul Ince a Bournemouth elleni szeptember közepi bajnoki után nemcsak ócsárolta a játékvezetőt, hanem fenyegetően közelített is hozzá a játékoskijáróban.

A kiegészítésképp 4000 fontra is megbüntetett Ince a lelátón töltötte a meccs végjátékát, mert egy dühében elhajított vizes palackkal véletlenül eltalált egy szurkoló hölgyet – e tettéért egyébként azonnal bocsánatot kért.

A játékosként többek között a Manchester Unitedet, a Liverpoolt és az Internazionalét erősítő korábbi angol válogatott csapatkapitány a Wigan elleni október 19-i mérkőzésen kezdi meg eltiltása letöltését, és november 30-án a Sheffield Wednesday elleni hazai találkozón ülhet le ismét a kispadra.

A feljutásért harcoló Blackpool a 2–1-es bournemouth-i győzelem óta nem nyert (egy vereség, négy döntetlen), és visszacsúszott a hatodik helyre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik