Anglia: lefújják a 3. és 4. ligát, megvannak a feljutók

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.09. 17:23
null
Ünnepelhet a Coventry, feljutott a másodosztályba (Fotó: AFP, archív)
Az angol harmad- és negyedosztályú labdarúgó-bajnokságok klubjai úgy döntöttek, véget vetnek a 2019–2020-as idénynek – derült ki az Angol Labdarúgóliga (EFL) hivatalos közleményéből. Mindkét ligában a meccsenkénti pontátlag alapján kalkulálták a végső tabellát.

 

A harmadik ligában (League One) ökölvívó-szakszóval mondva megosztott pontozással döntöttek, ugyanis több klub (Peterborough, Portsmouth) ragaszkodott a folytatáshoz, a többség azonban nem. A Coventry City (bajnokként) és a Rotherham United jutott fel egyeneságon a Championshipbe, a Tranmere Rovers, a Southend United és a Bolton Wanderers pedig kiesett. A harmadik feljutó helyért a rájátszásban a Portsmouth, az Oxford, a Fleetwood és a Wycombe száll harcba.

A negyedik ligában (League Two) a klubok már májusban kifejezték szándékukat az idény lezárására, ez most be is következett. Egy csapat (Forest Green) szavazott a folytatásra. A Crewe Alexandra, a Swindon Town (bajnokként) és a Plymouth feljutott, kieső pedig egy lesz, ám még nem dőlt el, hogy melyik klub. Jelenleg ugyanis a Stevenage az utolsó, a liga azonban fegyelmi eljárást kezdeményezett a Macclesfield ellen, amelytől pontokat vonhatnak le, ha bűnösnek találják. A további egy feljutó helyért a Cheltenham, a Colchester, az Exeter és a Northampton küzd.

A Championship június 20-án folytatódik, a Premier League június 17-én.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik