Anglia: két óra után folytatták a drukkerek miatt félbeszakadt meccset – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.29. 20:54
Nem mindennapi jelenetnek lehetnek szemtanúi az angol negyedosztályú Leyton Orient–Colchester United bajnoki találkozó résztvevői. A mérkőzés a 84. percben félbeszakadt, miután a hazai közönség jelentős része beözönlött a pályára – tiltakozva a klub olasz tulajdonosa, Francesco Becchetti ellen.

A patinás londoni klub – amelyet 1881-ben alapítottak – a negyedosztályú, az angol profi futball legalacsonyabb szintjének számító League Two utolsó helyén tanyázik, már korábban eldőlt, hogy 112 év után búcsúzik a profiktól.

Francesco Becchetti 2014-ben vásárolta meg a története során az élvonalban egyetlen szezont (1962–1963) eltöltő együttest, amely a 2014–2015-ös évadban még a harmadosztályban vitézkedett, ám nem tudta kiharcolna a bennmaradást.

A Leyton szombaton utolsó hazai bajnokiján lépett pályára, a Colchester pedig a 80. percben már 3–1-re vezetett. A szurkolóknál elszakadt a cérna, bevonultak a pályára, s tiltakozni kezdtek a vezetőség ellen. Többen a kezdőkörben a gyepre dobták összetépett idénybérletüket.




A biztonságiak hiába próbálták meg kiszorítani a szurkolókat, nem bírtak velük.



A játékvezető, a csapatok és a rendőrség cselt eszeltek ki: a hangosbemondón keresztül közölték, a mérkőzés félbeszakadt, nem folytatják szombaton. Miután a tüntetők kivonultak a stadionból a közlemény hallatán, a találkozó – a jelentések szerint 1 óra 57 perc szünet után – folytatódott (az eredmény már nem változott).






 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik