Anglia: francia kézben a hatszoros bajnok? Az EFL-en múlik

Vágólapra másolva!
2020.12.25. 17:47
null
Kyril Louis-Dreyfrus a Sunderland vezetésével folytathatja a családi hagyományt (Fotó: AFP)
Megoldódhatnak az angol harmadosztályig süllyedt Sunderland anyagi problémái. A BBC az észak-londoni klub honlapján megjelentekre hivatkozva azt írja, az eddigi többségi tulajdonos, Stewart Donald mindenben megegyezett a francia Kyril Louis-Dreyfusszal, aki 74 százalékos tuljadonrészt szerez majd. Az adás-vétel lezárásához már csak az angol Labdarúgóliga, azaz az EFL hozzájárulása kell.

 

A Sunderland utóbbi években történt mélyrepüléséről már több cikkben is beszámoltunk. Legutóbb a csapat 2020-as esztendejét foglaltuk össze. Már ekkor is említést téve az egyik legtehetősebb francia vállalkozócsalád klub iránti érdeklődéséről. A BBC híre szerint a 22 éves Kyril Louis-Dreyfrus az utolsó részletekről is megállapodott a csapat eddigi többségi tulajdonosával, a vezérigazgatói tisztről nyáron lemondó Stewart Donalddal. Az ifjú francia januártól egyszemélyben lehet a csapat többségi tulajdonosa, valamint új elnök-vezérigazgatója.

Kyril apja, Robert 1996-tól tizenhárom éven át, egészen 2009-es haláláig volt az Olympique Marseille többségi tulajdonosa. A Louis-Dreyfus család üzleti partnere Marseille-ben ugyanaz az uruguayi befektető, Juan Sartori volt, aki 2018-ban – a csapatot két évtizeden át finanszírozó Ellis Short kivonulásakor – Sunderlandben csendestárs lett 20 százalékos részesedésével. A két család ráadásul továbbra is érdekelt a francia labdarúgásban, Louis-Dreyfusék ötszázalékos kisebbségi tulajdonosok maradtak Marseille-ben, míg Sartori felesége lévén az AS Monacóhoz kötődik, ott ugyanis a hölgy édesapja, Dmitrij Ribolovljev a többségi tulaj.

A Sunderland felvásárlásáról szóló dokumentumok már az EFL-nél vannak, a tranzakció lezárásához a liga hozzájárulása kell, ám Louis-Dreyfrus és Donald is úgy nyilatkozott, nem lehet akadálya a tulajváltásnak.

„Ha mind elvégezzük a magunk részét, bizonyos vagyok abban, hogy a Sunderland ismét régi fényében ragyoghat, és képes lesz visszajutni az angol labdarúgás élvonalába is. Alig várom, hogy elkezdjük a munkát” – mondta Louis-Dreyfrus.

A Sunderland korábban hatszor nyerte meg az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot, igaz, legutóbbi elsőségét 1936-ban érte el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik