Anglia: a stúdióban esett össze a korábbi szövetségi kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 11:53
Szombaton a BT Sport televíziós csatorna stúdiójában összeesett Glenn Hoddle, az angol labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Mint vasárnap kiderült, a szakember szívrohamot kapott.

Hoddle – aki épp szombaton lett 61 esztendős – a csatorna kommentátoraként, illetve szakértőjeként tevékenykedik 2015 óta. A szakember ezúttal is épp dolgozott, ám a BBC jelentése szerint munka közben elájult, s összeesett.

A brit hírportál arról számolt be, hogy Hoddle-t súlyos állapotban, azonnal kórházba szállították.

Az egyik szóvivő elmondta, hogy Hoddle állapota továbbra is válságos, ugyanakkor a kórházban speciális kezelést kapott, amelyre jól reagált. A BT Sporttól hozzátették, hogy Hoddle nagyon betegnek tűnt egész nap, szemmel láthatóan olyannyira nem volt jól, hogy a tervezett műsort már a történtek előtt lefújták.

FRISS: Mint vasárnap kiderült, Hoddle-nek szívrohama volt.

A játékosként 53 válogatottságig jutó Glenn Hoddle 1996 és 1999 között szövetségi kapitányként irányította az angol válogatottat, de menedzserként dolgozott többek között a Chelsea-nél (játékos-edző volt) és a Tottenhamnél is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik