Anglia: a harmadosztályban 2.5 millió font lehet a csúcsfizetés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 20:40
null
Az EFL határt szabna a fizetéseknek a harmadik és a negyedik osztályban (Fotó: AFP)
Az Angol Labdarúgóliga (EFL) amerikai mintát követve határt szabna a fizetéseknek a harmadik és a negyedik vonalban, hogy a klubok kezelni tudják a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzetet.

 

A klubok várhatóan pénteken szavaznak az összeghatárokról, amely már a következő szezonra is vonatkozna. Ennek értelmében a profikat foglalkoztató harmadik vonalban (League One) 2.5 millió font (962 millió forint) lehetne egy játékos legmagasabb éves fizetése, míg a szintén profi negyedik osztályban (League Two) 1.5 millió font.

A két osztályban több klub már a világjárvány előtt is anyagi gondokkal küzdött, az EFL elmondta, hogy a pénteki szavazást követően újabb költségcsökkentő intézkedésekről kezdik meg az egyeztetéseket.

A profi játékosok szakszervezete (PFA) ugyanakkor elutasította a bérek maximálását, mert vezetői szerint fennáll a jogsértés veszélye. Hozzátették: az egész angol futballt alapjaiban és hosszútávon érintő változás túl gyorsan, a játékosokkal történő előzetes egyeztetés mellőzésével zajlik. Márpedig időt kellene fordítani arra, hogy ebben a kényes témában megfelelő előkészítést követően megfontolt döntés szülessen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik