Anglia: a feleségétől ellopott pénzen akart klubot venni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.15. 20:44
Az Arab Emírségekben öt év börtönre ítélték Szulejman al-Fahimot, a Portsmouth FC egykori tulajdonosát, aki ötmillió fontot lopott el a feleségétől azért, hogy megvásárolhassa az angol klubot.

 

 

Szulejman al-Fahim angliai szerepvállalása nem volt sikertörténet, előbb a Manchester Citynél próbálkozott, majd 2009-ben hat hétig a Portsmouth tulajdonosának mondhatta magát. Azonban a végleges megvásárlásból semmi sem lett, mert kiderült, nincsen elég pénze.

Hogy ezen segítsen, még a nejét is meglopta, és a bankszámláján lévő ötmillió fontnyi összeget is be akarta fektetni. A stikli két évvel később derült ki, amikor az asszonynak feltűnt, hogy nem kapja meg a várt kamatokat.

Rendőrséghez fordult, és végül a bíróság az arab üzletembert hamis dokumentumok használatában és sikkasztásban bűnösnek találta, és öt év börtönnel sújtotta. De nem úszta meg a banktisztviselő sem, aki segített neki, ő szintén öt évet kapott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik