Anglia: ismét a Birmingham otthonában játszik a Coventry

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 16:28
null
A St. Andrews lesz a Championshipben is a Coventry otthona (Fotó: Getty Images)
A Birmingham City mellett az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság egyik újonca, a Coventry City is a St. Andrew Stadionban játssza hazai mérkőzéseit a következő idényben.

 

A nagy hagyományú, de évek óta gazdasági problémákkal küzdő Coventry City közleményében kiemelte, az előző idényben is otthonosan érezték magukat a birminghami stadionban, és nem kételkednek benne, hogy hasonló lesz a helyzet a következő szezonban is. Hozzátették, bár nem állt szándékukban ismét vendégségben játszani hazai mérkőzéseiket, miután megszakadtak a tárgyalások a városban lévő Ricoh Arénával, a körülmények arra kényszerítették őket, hogy újból megállapodjanak a St. Andrew Stadion üzemeltetőivel.

A klub hangsúlyozta, megállapodásra jutottak a Warwicki Egyetemmel egy olyan földterületről, amelyen szeretnék felépíteni új, saját stadionjukat.

A Coventry hazai pályája korábban a 2005-ben átadott, 32 609 néző befogadására alkalmas – a lebontott Highfield Road örökét átvevő – Ricoh Aréna volt, amelyet hasonló okokból hat évvel ezelőtt egyszer már elhagyott a csapat. Akkor egy kicsit még messzebb, Northamptonban talált ideiglenes otthonra, de Birminghamig is 35 kilométert kell utazniuk a Coventry City drukkereinek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik