Anglia: a Chelsea-nél nem tartanak igényt Lampardra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.26. 19:15
Brit sajtóértesülés szerint a Chelsea vezetői nem tartanak igényt Frank Lampardra, a klub 34 éves futballistájára, aki így a téli átigazolási időszakban elhagyhatja az együttest.

A Sun című napilap honlapján olvasható cikk egy belső informátorra hivatkozva arról írt, hogy a 93-szoros angol válogatott középpályást lesújtotta a hír, ugyanis a londoniaknál akarta befejezni a pályafutását.

„Ő csak a Chelsea-ben akar futballozni, számára ez a klub jelent mindent" – idézi forrását az újság.

Lampard 2001 óta erősíti a gárdát, amellyel Bajnokok Ligáját, három bajnoki címet, négy FA-kupát és két Ligakupát nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik